8-9. rész: Andy szemszöge* Visszaemlékezés I-II

8. rész: Andy szemszöge* Visszaemlékezés I.

Éreztem, ahogyan a könnyeim lassan utat törnek maguknak, 3évnyi szenvedés tört most újra a felszínre.  Keserű mosollyal az arcomon néztem az előttem ülő barna szépségre. Arcán ijedtség és tehetetlenség tükröződött.  Mély lélegzetet vettem, s éreztem hogy az első könnycsepp legördül az arcomon, tekintetem az égre emeltem, s hagytam, hogy elöntsenek az emlékek.

Akkoriban még fiatal voltam és vakmerő. Nem foglalkoztam a következményekkel, csak a pillanatnak éltem. Tizennégy évesen már priuszom volt. Garázdaság, és súlyos testi-sértés miatt.  Ebben az időben ismertem meg Adam-et.  Mindenki tisztelte, hatalma volt, és ez akkoriban nagyon csábított, szerettem volna olyan lenni mint Ő.

Felfigyelt rám, azt mondta tehetséges vagyok, és van bennem akarat erő. Nagyon büszke voltam rá, hogy vele lóghattam. De a dolgok eldurvultak. A banda tagjaként, bizonyos dolgokat meg kellett tennem. Kezdetben kisebb lopásról, betörésről volt szó. Onnan pedig csak egy lépés a drog kereskedés, de az én feladatom még ennél is rosszabb volt. Én voltam a behajtó. Ha valaki nem fizetett időben, vagy lelépett az én feladatom volt előkeríteni, és bármi módon rá venni, hogy fizessen.

Tizenhat évesen ismerkedtem meg, Nikol-al. Gyönyörű hosszú szőke füttyei lágyan simultak a vállára, hó fehér bőre olyan volt, akár a legdrágább porcelán, mély vörös ajkai csókra születtek, tenger kék tekintete olyan volt akár az óceán, hullámként söpört végig mindenkin. Egyszerűen tökéletes volt.

Kezdetben még kerültem Őt, tudtam, hogy egy ilyen ártatlan teremtés, nem hozzám való, de nem tudtam neki ellenállni. Figyeltem minden lépését, titokban, mindig ott voltam mellette, vigyáztam rá. De telhetetlen voltam, egyre többet és többet akartam belőle.

Lassacskán a közelébe férkőztem. Minden reggel én kísértem az iskolába, és minden délután ott vártam a tölgyfa árnyékában. Mikor meglátott hatalmas mosollyal szaladt felém, aprócska karját nyakam köré tekerte, s úgy ölelt magához. Mélyeket lélegeztem finom illatából, mely számomra a legjobb drog volt. Ajkai lágyan simultak az enyémre, lágy puszit nyomtam méz édes szájára, s mikor bejutást engedett, nyelveink vad táncba kezdtek. Ilyenkor a fellegekben lebegtem, testemet átjárta a kellemes bizsergés, gyomrom görcsbe rándult, ahogyan a hajamba túrt.

Közös jövőt terveztünk, családot szerettünk volna. Amint befejezte az iskolát, összeköltöztünk, majd nem sokára teherbe esett. Életem legszebb pillanata volt mikor megtudtam, hogy apa leszek.

Abban a pillanatban tudtam, hogy ott kell hagynom a bandát.

Forró csókot nyomtam szerelmem ajkára, majd leguggoltam a fiam elé:

-          Vigyázz anyára amíg vissza nem jövök. – Aprócska kezeit arcomra simította, majd megölelt.

Utolsó pillantást vetettem, rájuk, s elindultam az éjszakába.

Nevetve fogadtak a haverok, az alkohol szag megtöltötte a tüdőmet, undorodva haladtam a szűk folyóson, de az ajtó előtt megtorpantam. Még egyszer átgondoltam a mondandómat, s lenyomtam a kilincset.

A bentről áradó dohányszag csípte a szememet. Botladozva jutottam el az íróasztal előtt lévő fotelig, s kényelmesen elhelyezkedtem benne.

-          Miben lehetek a szolgálatodra? – Adam elegáns öltönyben ült hatalmas karosszékében kezében a szokásos cigaretta, lógót, melyet szívott a cigiből, majd az arcomba fújta a füstöt.

-          Ki akarok szállni. – Szemei kidülledtek, a füst megakadt a torkán, s hangos köhögésbe kezdett.

-          Hogy…mi..t…akarsz? – Feje teljesen elvörösödött a levegő hiánytól, dühösen elnyomta a félig elszívott cigijét, s felém közeledett.

-          Innen nem léphetsz csak ki úgy? – Dühöngve hajolt fölém, két karját a fotel karfájára támasztotta, s alig párcentire az arcomtól bámult a szemibe.

-          Mit kell tennem?

9. rész: Andy szemszöge* Visszaemlékezés II.

Adam arca hirtelen ellágyult, tekintetében különös fény csillant meg.  Lassan kiegyenesedett, s mosolyogva folytatta a mondandóját.

-          Hamarosan megtudod, hogy mit kell tenned. – Fejével az ajtó felé bökött, hogy távozzak.

Óvatosan álltam fel a székből, valami azt súgta, hogy ennek még koránt sincs vége.

Feszülten vezettem haza felé, alig vártam, hogy végre haza érjek, és a családommal lehessek.

Mosolyogva nyitottam ki a bejárati ajtót, de ezúttal senki nem siettet a karjaimba.

-          hahó, megjöttem. – Kiáltottam, de válasz nem érkezett. Idegesen szaladtam az emeletre, de a hálószobában kellemetlen meglepés ért.

-          Hol van a családom? – Adam otthonosan feküdt a kiságy melletti hinta székben, s a családi albumot nézegette.

-          Ohh Andy a feleséged és a fiad a gyerek szobában vannak, de én nem javaslom, hogy be menj. Elég….megrázó látvány. – Azonnal a gyerek szobába rohantam,de ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve.

Nicol meztelen testét vágások torzították, vékony hálóingje darabokban hevert mellette, szemei csukva voltak, ajkain mosoly volt.

-          Nézz csak rá Andy, még az utolsó erejével is téged hívott, de te nem voltál itt. – Adam halkan suttogott a fülembe, majd erőszakosan megfogta az állkapcsomat, s a feleségem testéhez vonszolt. Közelről még szörnyűbb volt.

-          Nézd Andy! Nézd mit tettél! Ha nem akarsz kilépni még mindig élnének! – Torka szakadtából üvöltött. Ismét felrántott a földről, s a kisfiamhoz vonszolt.

Aprócska teste olyan fehér volt akár a frissen esett hó, olyan volt mintha csak elaludt volna. Az ő testét nem borították vágások, őt nem kínozták meg, gyors és fájdalom mentes halált halt.

Elszörnyülködve néztem végig az egykor gyönyörű gyerek szobán, melyet nem rég még a gyerek zsivaj zengett be. De most nincs itt már csak hulla szag.

Remegve léptem melléjük, s sírva öleltem őket még utoljára magamhoz.

-          Most már nincs okod kilépni. Jegyezd meg, a bandából csak ugy léphetsz ki ha meghalsz. – Adam egyszerűen kisétált a szobából, mint aki jól végezte dolgát.

Újra magamhoz szorítottam élettelen testüket, azon az éjszakán én is meghaltam velük együtt.

Homályosan néztem a velem szemben ülő székre, de az üres volt. Emily karjai szorosan a nyakam köré fonódtak, s halkan zokogott. Ebben a pillanatban nagyon jól esett, hogy átérzi a fájdalmamat. Görcsösen viszonoztam az ölelését, s együtt sírtunk.

Pár perccel később óvatosan eltoltam magamtól, megvártam míg visszaül a székébe. Vörös szemei szomorúan fúródtak az enyémbe, s kíváncsian várta a folytatást.

-          Szeretném, ha segítenél tönkre tenni Adam-ot. – Értetlenül nézett rám, de azonnal folytattam a mondandóm.

-          Be kell épülnöd Adam bandájába, és fel kell őt adnod a rendőrségen.

-          Miért nem te teszed ezt? – Tekintete ijedséget és félelmet sugárzott.

-          Mert én gyilkos vagyok, engem is elítélnének. Ezért kell egy külsős ember. Te kellesz, én majd megtanítalak mindenre. Adam nem ostoba, de ha nőkről van szó elveszti a fejét, pláne ha az a nő nem adja könnyen magát, és ha az alvilághoz is köze van akkor nyert ügyünk van. – Magabiztosan mosolyogtam Emily-re de ő még mindig őrültnek nézett.

-          Miért pont én?

-          Mert  Adam tud róla, hogy van egy lány aki közel került hozzám. Tart tőle hogy esetleg ismét szerelmes leszek, de ha az a lány te vagy, akkor nem lesz gond. Minden akkor dőlt el mikor utánam jöttél azon az éjszakán, tudtam, hogy te megfelelő ember leszel erre a szerepre. Segíts nekem megbosszulnom a családom halálát, kérlek. – Könnyeim ismét utat akartak törni maguknak, de ezúttal letöröltem őket. Emily egy rövid ideig gondolkozott, majd bólogatni kezdett.

-          Köszönöm.