Új blog*

Új ötlettel jelentkezem! :) 

Megszállt az ihlet, így alakulóban van a következő blog. Remélem ezt is szeretni fogjátok. 

Íme a blog címe, s a prológus. Várom a véleményeiteket.
UI.: Nem fanfic

Kísértés….

Prológus:

A nevem Rosalyn Blackwill, és boncmester vagyok. Elég hihetetlen, hogy egy nő önszántából, válassza ezt a hivatást, de én szeretem az állásomat. Mindig is magamnak való voltam, szerettem egyedül lenni a gondolataimmal, elmélyedni egy-egy témában, és ez a munka erre tökéletes. Egyrészt ezért is választottam ezt a szakot, másrészt viszont, lenyűgöz az emberi test. Hihetetlenül részletes, minden egyes apró sejtnek meg van a maga feladata, s ha egy kiesik, a másik átveszi a helyét, tökéletes csapatot alkotnak.

 A halottak, nem bántanak, ellentétben az élőkkel, legalábbis így tartja a mondás.  Régebben gyakran mondogatta, ezt az anyukám, akkor még nem tudtam, hogy ez koránt sem így van.

Gyerekkorom óta látom a halottak szellemét, kezdetben igyekeztem, nem odafigyelni rájuk, de Ők tudtak rólam, ahogy rám néztek a szemükben remény csillant meg. Képtelen voltam szó nélkül elmenni mellettük, mintha ott sem lennének. Segítenem kellett rajtuk. Békét kellett találniuk, nem maradhattak a földön, mint az árnyak, kik örökké a két világ között rekedtek, s a sötétben kóborolnak.

Vannak, olyan lelkek is, akik nem keresik a békét, túlságosan ragaszkodnak az életükhöz, képtelenek elengedni azt, s így önszántukból vállalják az árnyékvilág nyújtotta sötétséget.

Van egy másik réteg, akiket nem nevezünk nevén, legalábbis a nagymamám szerint, nekik nincsen nevük. Senki sem tudja, hogy honnan jöttek, csak azt tudjuk, hogy léteznek, és minket akarnak. Az kell nekik, amit soha sem kapnak, meg, az életünk, a lelkünk, a testünk. Azt, ami emberré tesz minket, mindent akarnak, még sem kaphatnak semmit.

Az eltelt harminc év alatt, amit megéltem, még soha sem találkoztam egyikükkel sem, legalábbis addig a pillanatig, míg egy esős napon be nem kopogtatott hozzám a rendőrség. 

Fejléc:

Epilógus II/II: Még egyszer utoljára hiszek neked*

Epilógus II/II: Még egyszer utoljára hiszek neked*

Remegő lábakkal léptem be a nappaliba, a kanapén egy férfi ült nekem háttal. Izmos vállán megfeszült a bőrkabát, ezer közül is felismertem volna azt a mély, borzongató hangot.

Lassan közelebb léptem, nem akartam megzavarni a pillanatot. A férfi előtt Ryan és Mark ült, s csillogó tekintettel néztek a föléjük magasodó alakra.

Ryan felém pillantott, de továbbra sem mozdult el a helyéről, ugyan olyan figyelemmel hallgatta az előtte ülő férfit, mint ha ott sem lettem volna.

Tudtam, hogy tudja, hogy ott vagyok, lehetetlen megtéveszteni Őt. A szívem hevesebben vert, a tenyerem izzadt, olyan voltam, mint egy szerelmes tini lány. Újra beleszerettem, pedig már kezdtem azt hinni, hogy minden érzést kiöltem a szívemből, ami felé irányult. S erre csak úgy megjelenik itt, s én ismét elveszek.

-          Szia Emily. – A gyomorom dió nagyságúra zsugorodott, fogalmam sem volt róla, hogy mit mondjak neki, erre én még nem voltam felkészülve.

-          Szia. – A hangomat elnyomta a gyerekek kacaja, akik ebben a pillanatban szaladtak ki a kertbe Andy kíséretében.

-          Még mindig gyönyörű vagy. – Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, s addig csókoltam volna, míg minden bánatomat, s fájdalmamat lecsókolja az ajkaimról.

-          Mit akarsz?

-          Helyre hozni a hibáimat. – Egy röpke percre megláthattam a valódi énjét, lehullt az álcája, s minden érzelem ott volt az arcán. Borostás arca fájdalmat tükrözött, mintha hirtelen 10évet öregedett volna, eltűnt a fény a szeméből, olyan volt az arca, mint egy kopár száraz sivatag, ahol már nincs más csak a mélységes fájdalom.

-          Öt évet nem lehet csak úgy helyre hozni.

-          Tudom, csak engedd, hogy elmagyarázzam mit miért tettem.

-          Rendben van, hallgatlak.

-          Mikor Igor eltűnt tudtam, hogy nem halt meg, csak bujkál. Az egyik ismerősöm látta Őt Moszkvában, oda repültem, de nem az várt ott amire számítottam. Nem voltak fegyveres őrök, vagy katonák. Tudod mi volt ott?

-          Nem. – Feleltem halkan.

-          A keresztapám egy középkorú nővel. Soha életemben nem láttam még ilyen őszinte és igaz szerelmet. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de ez az igazság. Igor azért tűnt el, mert nem akar tovább abban a világban élni, és igaza van. Én sem akarok abban a mocsokban élni, amiben eddig éltem, másra vágyom. Rád vágyom, és Ryan-re. Tudom, hogy nagyon elcsesztem az egészet, de ha adsz még egy esélyt ígérem helyre hozok mindent. – Egy áruló könnycsepp hullt a földre, s Lucas tudta, hogy nyert ügye van. Mosolyogva csókolt meg.

 Istenem az a csók, ezért imádkoztam minden éjszakán. Csak, hogy még egyszer érezhessem ezt az érzést, mikor ajka ajkamhoz ér, s én elveszek a karjai között, s íme most itt van, és soha sem fogom elengedni Őt.

-          De mi van Igor hatalmával, ismét kezdődik, minden előröl? – Hosszú ujjaival letörölte az utolsó könnycseppet is az arcomról.

-          Nem, Lucas Salvator halott, az a férfi aki most előtted áll Chad Ramsay. – Értetlenül pislogtam rá.

-          Új személyazonosságom van. Véget vetettem a régi életemnek, s hivatalosan is kiléptem az alvilágból. Volt egy utolsó próba amit megkellett tennem, és ha sikerül akkor szabad vagyok. És mint azt te is láthatod szabad vagyok. Vagyis nem teljesen.

-          Ezt hogy érted?

-          Emily, életem egyetlen szerelme….- Kezdte, és letérdelt elém, a zsebéből előhalászott egy vörös dobozt, melyben egy fekete gyémántgyűrű volt.

-          Leszel a feleségem? – Az izgalom hatására elhagytak a szavak, s csak hevesen bólogattam.

Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, mely tökéletes passzolt az ujjamra, majd felemelt a levegőbe, s megpörgetett.

Most kezdődik életem legnagyobb kalandja, menyasszony lettem, s anya. Ez az élet, legnagyobb kalandja, megtalálni a szerelmet, s harcolni érte,  már könnyebb feladat. Megtartani a szerelmet egy életen át, felnevelni egy új életet, melynek a jövőjéért te vagy felelős, az igazi próbatétel. S én azon leszek, hogy ezt a lehető legjobban teljesítsem. 

Kedves olvasóim!!!
Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is; felkerült az utolsó rész a bolg-ba, és mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent. Befejezést. Befejeződött Emily, Andy, és Lucas szerelmi háromszöge, és ne felejtkezzünk meg Adam-ról sem, aki sajnos korán távozott a történetből, de sokak szívébe belopta magát. 

Imádtam írni a történetet, s imádtam a szereplőket is. Élvezettel ültem le  laptop elé, s kezdtem bele, minden egyes részbe. Voltak részek, melyek jobban és könnyebben mentek, s voltak olyanok, melyeket nagy szenvedések árán tudtam, csak megírni. 

Több blogba is belekezdtem már az évek során, de soha sem jutottam el addig, hogy be is fejezzem őket. Vagy én vagy pedig az olvasók vesztették el az érdeklődést a történet iránt. 

Nektek hála ez a blog befejezett, elkönyvelhetem életem első olyan blogját, mely elejétől a végéig be van fejezve, és ezért nagyon nagyoooon hálás vagyok nektek. 

Köszönöm a rengeteg építő kritikát, a sok támogatást és segítséget. 

Mindent köszönök <3 <3 <3 :)

By: Angie <3 

UI.:Többen kérdeztétek, hogy írok-e még blogot, nos a válaszom az, hogy ha van rá igény akkor természetesen, nagyon szívesen kezdek bele, egy másik történetbe. 

UI 2.: A héten lesz a blognak még egy bejegyzése, melynek semmi köze nem lesz a történethez, a történetet LEZÁRTAM, ezzel a fejezettel. 

Ha érdekel a bejegyzés kukkantsatok be, garantálom, hogy megéri majd benézni ;)

Epilógus II/I; 5 évvel később

Epilógus II/I; 5 évvel később

Mosolyogva tártam ki a karomat, s Ő nevetve szaladt felém. Két karomba kaptam, s szorosan megöleltem.

Gyengéden eltoltam magamtól, majd alaposan megnéztem, az előttem álló gyermeket.

Apró kezeit tenyerembe csúsztatta, s úgy húzott a közeli fagyizó felé. Fekete hajába kapott a szél, játékosan összeborzolva rakoncátlan fürtjeit. Kék szemeivel vidáman kémlelte a világot, minden apró mozdulatában Őt láttam. Az arca markáns volt, haja, a szeme, akaratos, parancsoló természete, minden gondolata, érzése, olyan volt, mint az apjáé.

Lucas.

Fájdalom hasított a szívembe, rettentően hiányzott.

Öt évvel ezelőtt Igor váratlanul és nyomtalanul eltűnt, senki sem hallott róla azóta. Ezzel egy időben megkezdődött a harc az alvilágban. Mindenki az Ő hatalmát akarta, s ezt csak egyetlen módon lehetett megszerezni. Harccal. Tudtam, hogy Lucas mindent elkövet azért, hogy megszerezze a keresztapja helyét, s ez így is történt.

Választanom kellett, Ő vagy a baba. Életem legnehezebb döntése volt, de tudom, hogy helyesen cselekedtem. Ennek így kellett lennie.

-          Mama. Megint elbambultál. – Vékony gyermekhang térített vissza a valóságba, kifizettem a fagyit, s leülünk a teraszra.

-          Milyen volt az ovi? – Kérdeztem az előttem ülő maszatos gyermektől.

-          Jó, képzeld mami, ma az egyik gyerek megette a gyurmát. – Nevetve mesélte az az napi élményeit, s én igyekeztem, mindent örökre az emlékezetembe vésni.

-          Töröld meg a szádat, kicsim. – Elvette a felé tartott szalvétát, de csak még jobban szétmaszatolta a csoki fagyit az arcán.

-          Gyere, majd én letörlöm.

-          Nem kell, meg tudom csinálni. – A végére, még a homloka is csokis volt, de nem szóltam neki. Apró puszit nyomtam, puha arcára, s az autóba ültettem.

-          Hova megyünk?

-          Elmegyünk Mark-ért. – Villámsebesen múltak az évek, Mark már harmadik osztályba járt, s Ryan is elkezdte az ovit. Teljesen üres volt a ház a két rosszcsont nélkül.

Ryan pillanatok alatt kimászott az üléséből, s az ajtó felé szaladt, ahol Mark várta, két robottal a kezében.

A nappaliban kellemes kávé illat terjengett, mely a konyhából érkezett.

-          Csak nem nekem főzted ezt a kávét? – Kérdeztem Andy-től, aki a konyha pult előtt állt.

-          Nem, de kaphatsz belőle. – Semmi nem maradt a régi életemből, csak a barátaim. Jobb is ez így.

-          Em, beszélnünk kell. – Zavartan hajába túrt, majd leült.

-          Baj van?

-          Bajnak nem nevezném a dolgot, de…..

Dupla rész*

73. rész:

Remegve hajoltam a mosdó fölé, miközben az ebédem folyt le a lefolyóban. Lassan lecsúsztam a hideg csempén, s mély levegőt vettem.

Halk kopogás hallatszott a túl oldalról, s Andy borzos fekete haja tűnt fel az ajtó mögül.

-          Szia. – Leült mellém, s megszorította a kezemet. Óvatosan közelebb kúsztam hozzá, és a vállára hajtottam a fejemet.

-           Hogy vagy?

-          Ezt inkább nekem kellene kérdeznem. – Egy piros zacskót nyomott a kezembe, s mélyen a szemembe nézett.

-          Mi ez? – Jobb kezét a hasamra tette, majd kivett a zacskóból egy fehér dobozt.

-          Híztál, nő a pocakod, és hánysz. Terhes vagy. – Nevetve néztem rá, s átöleltem a nyakát.

-          Dehogy vagyok….terhes. – Idegesen kezdtem számolgatni a napokat. Késett a menstruációm.

-          Hányadika van?

-          20.-a. – Hatalmas bajban vagyok. Kituszkoltam Andy-t az ajtón, s sírva szorítottam az apró dobozt a kezembe.

Ismét kopogtak az ajtón, de ezúttal hívás nélkül rontottak rám. Azonnal a hátam mögé csúsztattam a tesztet.

-          Mit rejtegetsz előlem?

-          Semmit. – Kikapta a kezemből, majd rám nézett.

-          Terhes vagy?

-          Nem tudom. – Lucas arca ijesztően sápadt lett, kezeit ökölbe szorította, és továbbra is engem bámult. 

-          Csináld meg. – Kibontottam a dobozt, és vártam, hogy magamra hagyjon, de csak mereven bámulta, ahogyan megcsinálom a tesztet.

Hosszú óráknak tűnő percekig álltunk egymással szembe, de egyikőnk sem találta a megfelelő szavakat.

-          Lejárt az idő. – Félve hajoltam a teszt fölé, de a látványra még nem voltam felkészülve. Sírva borultam Lucas karjaiba, de Ő nem ölelt vissza. Durván ellökött magától, s kivágtatott a fürdőből.

Sírva futottam Andy-t keresve, de nyoma veszett. Sehol sem találtam. Magamra maradtam. Céltalanul bolyogtam a hosszú sötét folyósón, miközben a hasamat simogattam. Akaratlanul is elmosolyodtam. Elhatároztam, hogy megtartom a picit, kerül, amibe kerül, de az életem árán is megvédem Őt.

-          Emily. – Lucas az ajtóban állt, testét csak egy vékony törölköző takarta, mellkasáról vízcseppek folytak, le egészen a törölközőig.

-          Beszélnünk kell. – Szótlanul sétáltam be a sötét szobába, és az ágyra ültem.

-          Mihez akarsz most kezdeni?

-          Megtartom.

-          Nem.  – Indulatosan felállt, majd letérdelt elém.

-          Ebbe a világba nem szülhetsz. Megtiltom. Túl veszélyes. – Gyengéden végig simítottam tökéletes arcán, majd lágyan megszólaltam.

-          Ez a baba egy csoda, és én nem vagyok gyilkos, megtartom. Akár támogatsz akár nem. – Könyökömnél fogva felrántott az ágyról, s haragosan nézett rám.

-          Nézd meg mi lett belőlem, ezt akarod a gyereknek is, hogy olyan szörnyeteg legyen mint én. Olvastad a naplót, nem akarhatsz ilyen életet egy gyereknek sem.

-          Nem érdekel mit mondasz, elmegyek innen, és megszülöm ezt a gyereket.

-          És még is hogyan akarod felnevelni? Miből? Nincsen semmid. Én pedig nem tudok neked tisztességes életet biztosítani.

-          Hát, hagyd itt ezt az életet, és gyere velem. Éljünk úgy mint egy család. – Fájdalmas fény csillant meg a szemében, s tudtam, hogy nem fog velem jönni. Soha sem leszünk egy család, soha sem lesz az enyém a szíve.

74. rész:

Igor szokás szerint az irodájában ült az íróasztala mögött, tekintete megtelt gyűlölettel, ahogyan rám nézett, legszívesebben figyelemre sem méltatott volna.

-          Mit akarsz? – Figyelmét továbbra is a papírjaira fordította.

-          Én…öhm…

-          Nocsak, csak nem így akarod velem közölni, hogy nagybácsi leszek?

-          Honnan…..

-          Ugyan, ebben a házban nincsenek titkok. – Szemeit leplezetlenül a hasamra irányította, s felállt az asztala mögül.

-          Lucas tud róla?

-          Igen.

-          Gondolom nem repesett az örömtől. Mindegy is. Nem fizetem az abortuszt, ha ezt akarod. Old meg. – Döbbenten néztem rá, éreztem, ahogyan egy apró tőr a szívembe hasít, hirtelen levegőt sem kaptam.

-          Nem akarom elvetetni.

-          Akkor mit akarsz? – Igazság szerint magam sem tudom, hogy mit akarok.

-          Semmit. – Feleltem, s távoztam a szobából.

Lucas az  ajtó előtt állt, tudtam, hogy hallgatózott, még sem tudtam a szemébe nézni.

-          Gyere. – Kézen fogott és a szobájába vezetett.

-          Tudod, hogy szeretlek, de nem tudom neked megadni azt, amit megérdemelsz. Nem vagyok számodra elég jó. Sajnálom. Tessék. – Egy csekket nyomott a kezembe, melyen rengeteg nulla szerepelt. Undorodva téptem szét, majd a nyakába ugrottam, s hanyatt dőltünk a szőnyegen.

-          Nekem te kellesz nem a pénzed. – Feleltem, majd megcsókoltam. Végre újra éreztem azt a kellemes meleg érzést, melyet annyira szerettem a közelében. Egy pillanatra azt hittem, az idő megállt körülöttünk.

-          Mit vársz tőlem?

-          Hagyd a fenébe Igor-t, s gyere velem. Szökjünk el innen. – Gyengéden végig simított az alsó ajkamon, majd csókot nyomott a homlokomra.

-          Nem tehetem, megölte Auróra-t. Ezt nem hagyhatom annyiban.

-          Ha megölöd, ki lesz a bandavezér. Mi lesz akkor?

-          Az már nem ránk tartozik. Megölöm, s elmegyünk innen, mind a hárman. – Mosolyogva simultam izmos karjaiba, s elhittem neki, hogy ilyen egyszerű minden, hogy a mi történetünkben is lehet HAPPY END.

72. rész: Meg kell állítanod Lucas-t*

72. rész: Meg kell állítanod Lucas-t*

Lucas szavai vasmarokként szorították össze a szívemet. Mérhetetlen vágyat éreztem, hogy elfussak onnét, minél messzebbre. Szerettem volna rendezni magamban a dolgokat, hogy mit is kéne tennem. Rohanjak vissza Andy karjaiba, vagy adjam át magam az új szenvedélynek, melyet Lucas ébresztett fel bennem.

Igor rohant el előtte a folyóson, mögötte Lucas, s hangosan becsapták Auróra szobájának ajtaját.  Kíváncsian tapasztottam a fülemet az ajtóhoz, s vártam, hogy valaki megszólaljon, de csak halk nyögéseket, és hörgő hangokat hallottam.

A kulcslyukon keresztül láttam, ahogyan Lucas letérdel az ágy mellé, s Auróra mellkasára hajtja fejét. Igor fölötte magasodott robosztus testalkatával, majd hátat fordított neki, s az ajtó felé közeledett.

-          Nem szép dolog hallgatózni. – Szemei ijesztően összeszűkültek, s belökdösött az ajtón. 

-          Már csak te hiányoztál. – Továbbra is az ágy előtt térdelt, hangja elgyötört volt.

-          Mi történt?

-          Mintha nem tudnád. – Lassan közeledtem felé, de az ágy, melyben Auróra feküdt megváltozott. Élettelen teste viasszerű szoborra hasonlított, ajkai továbbra is mosolyogtak, de szemeit örökre lecsukta. Letérdeltem mellé, s hagytam, hogy könnyeim utat törjenek.

Óvatosan átöleltem Lucas-t, s de Ő nem viszonozta az ölelésemet. Dermedten hanyatlott az ágyra, szinte levegőt is alig kapott.

-          Életem legszörnyűbb hete.

-          Mi történt? – Szemei vörösek voltak, a visszatartott könnyektől, arca sápadt, s beesett.

-          Igor szerint, itt volt az ideje, hogy feladja a küzdelmet.

-          És szerinted?

-          Elég érdekes, hogy meghozzuk a testet, és tudjuk, hogy valakin le kell tesztelni, s váratlanul pont egy olyan személy hal meg, akinek hasonló a betegsége, mint a keresztapámnak.

-          Azt, mondod, hogy megölték Őt? – Megszorította az övére csatolt kést, s tudtam, hogy bosszút forral.

-          Igen, Igor tette. De ezt nem hagyom annyiban. – Hirtelen felállt az ágytól, s kivágtatott a szobából.

Szomorúan vetettem egy utolsó pillantást, az angyali arcra, majd magam is távoztam.

-          Emily! –  Ash szaladt velem szembe a folyóson, s berángatott egy csendes szobába.

-          Auróra meghalt. – Közölte tárgyilagosan.

-          Tudom.

-          Igor tette, láttam, ahogyan az egyik éjjel vért vesznek tőle, majd ma nem sokkal az után, hogy megjöttetek, Auróra nem volt a szobájában.

-          Te ezt honnan tudod, és honnan tudsz Auróráról? – Kérdeztem döbbenten.

-          A börtönben nagyon sok mindent megtudhat az ember, hallottam, ahogyan két őr beszélgetett.

-          Lucas meg akarja ölni Igor-t. – Ash egy röpke pillanatra köbé dermedt.

-          Nem ölheti meg, akkor ki lesz ennek az egész bandának a vezére. Banda háború törne ki, hatalmas vérengzés lenne.

-          Nem Lucas lenne a vezér?

Dehogy is, meg kell küzdeni érte, emlékszel anno a gladiátor harcra, na ugyan úgy kell megküzdeni a banda vezér címért is. És ez esetben megengedett, lenne a csalás is vagy bármi más ami előre segíti a győzelmet. Meg kell állítanod Lucas-t.

71. rész: Sosem lehetsz az enyém*

71. rész: Sosem lehetsz az enyém*

 11:50kor már a korhát előtt markoltunk. Lucas sorba vette be a fájdalomcsillapítókat, Joe a terepet vette szemügyre, míg én az ujjaimat tördeltem.

-          Itt az idő. – Egy emberként szálltunk ki az autóból, s mikor a bejárat elől eltűnt a két fegyveres férfi, beléptünk az ajtón.

-          Szét vállunk. A boncteremnél találkozunk. – Közölte Joe.

Jobbra indultam, elővettem egy egyszerű kézi tükröt, s onnan lestem az őrcserét, majd a megfelelő időpontban futásnak eredtem. Ezt az apró trükköt, minden folyosó végén eljátszottam.  Gyerekjáték volt az egész.

A boncteremben 15 asztal volt letakarva, a fiúk villám gyorsan tépték le a lepedőt a testekről.

Undorodva vártam, hogy megtalálják a megfelelőt.

-          Itt van! – Kiáltotta, Joe.

-          Hogyan tovább. 15percunk maradt. – Lucas idegesen dobolt az ujjaival, s közben alaposan szemügyre vette a termet.

-          Meg van! – Elővett egy fekete szákot, s belehelyezte a hullát, majd a vállára kapta.

-          Ez most komoly? – Kérdeztem döbbenten.

-          Van jobb ötleted? – Vállat vontam, majd futásnak eredtünk.

A korház után egyenesen a repülőgéphez hajtottunk. Remegve gondoltam bele, hogy egy emberi test van a csomagtartóban. Egy röpke pillanatra, elfogott a kísértés, hogy kicseréljük a testet, de ezzel Andy-ék testi épségét is veszélybe sodornám.

-          Min gondolkodsz? – Kérdezte Lucas a kormány mögül.

-          Semmin. – Feleltem közönyösen.

Aurora megmondta, hogy a test nem kerülhet rossz kezekbe, már pedig Igor határozottan nem a megfelelő személy erre a feladatra.

A repülő útzökkenő mentesen telt, könnyen ki és bepakoltunk a zsákot az autóból.

Igor már az bejárati ajtó előtt állt, s onnan nézett mindeket. Arcán önelégült mosoly ült, mellyel csak még öregebbnek, és gonoszabbnak tűnt.

-          Nagyszerű munkát végeztetek. -  Apró kulcsot ejtett a tenyerembe, s innentől fogva minden figyelmét a csomagtartóra fordította.

-          Várj! – Lucas kiabált utánam, majd karon ragadott, s a szobájába vezetett.

-          Mondanom kell valamit. – Fel-alá járkált a szobában, szemmel láthatóan nagyon idegesnek tűnt.

-          Andy megpróbált megszökni, így … nincs a legjobb formájában. – Felelte sejtelmesen.

-          Ez mit jelent? – Meg sem vártam a válaszát, csak rohantam, le a cellákhoz.

Mindenki azonnal mosolyogva fogadott, s a nyakamba ugrottak, amint kitártam a rács ajtaját. Egyedül Andy ült véresen, szakadt ruháiban a hideg padlón. Gyengéden megérintettem véres arcát, mire szemhéja enyhén megrebbent, de más jelét nem adta, hogy tudatában lenne a körülötte lévő dolgoknak.

-          Vigyük a szobádba. – Lucas szó nélkül engedelmeskedett. Felemelte Őt, s egészen az ágyig cipelte, nyomában belünk.

-          Hozzatok, vattát, vizet, cérnát, tűt, kést, és a lehető legerősebb alkoholt, ami csak van. – Széttéptem a pólója maradványait, majd alaposan megvizsgáltam a sérüléseit.

Mellkasán több égési nyom volt, szemhéja felrepedt, s rengeteg vágás volt a mellkasán.

A vattát alkoholba mártottam, majd alaposan lemostam a sebeit. Ezután összevarrtam a szemöldökét, és a mellkasán lévő egyik mélyebb vágást. Langyos vízzel lemostam a vért, és az alkohol szagot a testéről, majd apró puszit nyomtam a homlokára. Tűz forró volt a homloka.

Ajkai megremegtem, majd halk hangok halasztottak, de képtelen voltam kivenni a szavait.

-          Mit mondott? – Kérdeztem, miközben a fejét simogattam.

-          A volt feleségét emlegette. – Akaratlanul is elvettem a kezemet, s kisétáltam a szobából.

Lecsúsztam a falmentén, s a kezembe temettem az arcomat.

-          Baj van? – Gúnyos hang tört fel a csendből, s egy árnyék magasodott fölém.

-          Nincs.

-          Hazudsz. – Szólt a hang.

-          Csak fájt, ez a dolog. Nem értem, hogy miért. Pedig már nem kellene, hogy fájjon. Hiszen annyi minden történt, még is meghasad a szívem. – Lucas nem mondott semmit, leguggolt mellém, majd megcsókolt.

-          Ugyan ezt érzem, minden nap, minden egyes percében, mert sosem lehetsz az enyém. 

70. rész: Erre neked kell rájönnöd*

Sajnos a dupla rész, nem jött ma össze :( De kárpótlásul, holnap hozok egy extra hosszú részt nektek :) 

70. rész: Erre neked kell rájönnöd*

A hotel, melybe a szállást Igor lefoglalta nekünk, meseszép volt. Egy teljes lakosztály volt a miénk. Egy nappalival, melyben egy bárszekrény foglalt helyet, jobbról a fürdő, balról pedig egy hatalmas hálószoba volt. Az egészben egyetlen hiba volt.

-          Egy hálószoba van. – Kétségbeesetten néztem a mögöttem álló férfiakra, akik a bárpultot vették jobban szemügyre.

-          Valaki alhat a kanapén, az ágyon meg ketten is kényelmesen elférünk. – A sebhelyes férfi hatalmas léptekkel közeledet felém. Átölelte a derekamat, s az ágyra dobott. Laza mozdulattal levette a pólóját, s rám mászott.

-          Szállj le róla, Joe. – Lucas fegyvert szorított a halántékához, míg a másik kezében egy wiskey-s üveget szorongatott. A fölém magasodó alak, megadóan vonult vissza.

-          Kössz. – Feleltem, s rá néztem Lucas-ra. Tekintete mérhetetlen kétségről árulkodott. Legszívesebben forrón megcsókoltam volna, hogy, minden kétségét elfelejtse. De még sem tetem. Nem mertem. Féltem, hogy esetleg ellök magától.  Túl sok volt a csalódás.

Nem mondott semmit, csak meghúzta az üveg tartalmát, s levágódott a kanapéra.

Hírtelen ötlettől vezérelve, elővettem a zsebembe rejtett apró kártyát, s tárcsáztam a számot.

-          Halo? – Mély rekedtes hang szólt a túloldalról.

-          Itt Emily Garcia. – Halk cuppogás követte az eseményeket, majd egy női sikoly.

-          Most már ráérek. – Felelte az arc nélküli hang.

-          A rendőrség a hullát a Szent Patrick korházba szállítatta, fel akarják boncoltatni, holnap 2kor. A kórházat 15 rendőr figyeli. Három közvetlen a boncterem ajtaja előtt, és minden bejártnál minimum egy őr áll fegyverkezve. Délben van a váltás, mindössze 30percetek van, mielőtt az összes őr elfoglalja a helyét. Jó szórakozást. – Majd a vonal megszakadt.

Döbbenten sétáltam át a nappaliba, ahol egedül Lucas-t találtam két üres üveg mellett. Lehetetlen, hogy ennyit el lettem volna.

-          Istenem, mi lett veled? – Nagy nehezen felnyaláboltam a kanapáról, s belöktem zuhany alá, és megengedtem a hideg vizet.

Láthatatlan fátyolként hullt rám a felismerés. Minden a zuhannyal kezdődött. Az első csók, az első érintések, s most újra itt vagyunk.

Nem bírtam tovább. Térdre ereszkedtem előtte, s birtokba vettem ajkait.  Leheletétől, én is megrészegültem. A vág ostora ismét lecsapott ránk. Lucas tökéletes szerető, még részegen is. De tudtam, hogy hibát követek el. Elváltam ajkaitól, majd megtöröltem vizes haját.

Joe kényelmesen ült a bárpult előtt kezében, egy pohár itallal.

-          Segítenél? – Meg sem mozdult, csak nézte, ahogyan lefektetem az ágyba, s gyengéden betakarom.

-          Kutya legyek, ha értelek titeket. – Szólalt meg váratlanul mögülem.

-          Mit nem értesz? – Elfogadtam a felém nyújtott vodkás poharat, majd egy húzásra kiittam a tartalmát.

-          Hát, ezt az egészet. A vak is látja, hogy majd meg vesztek egymásért, még sem vagytok együtt. Miért? – Akaratlanul is az alvó alakra tévedt a tekintetem.

-          Bonyolult.

-          Ráérek.

-          Lucas előtt Andy-be voltam őrülten szerelmes, s ha meglátom, még mindig hevesen ver a szívem, de sajnos csalódtam benne. Lucas, pedig minden ott volt mellettem, de meg akar ölni. Nevetséges. Miért mindig a lehetetlen pasikba szeretek bele? – Kérdeztem sokkal inkább magamtól, mint sem Joe-tól.

-          Lucas nem akar megölni, de ha Igor megkérné rá, lehet, hogy megtenné. Igor a markában tartja, Őt.

-          Hogyan?

-          Csak nem gondolod, hogy elárulom. Erre neked kell rájönnöd. De minél hamarabb.