2015. március 4., szerda

72. rész: Meg kell állítanod Lucas-t*

72. rész: Meg kell állítanod Lucas-t*

Lucas szavai vasmarokként szorították össze a szívemet. Mérhetetlen vágyat éreztem, hogy elfussak onnét, minél messzebbre. Szerettem volna rendezni magamban a dolgokat, hogy mit is kéne tennem. Rohanjak vissza Andy karjaiba, vagy adjam át magam az új szenvedélynek, melyet Lucas ébresztett fel bennem.
Igor rohant el előtte a folyóson, mögötte Lucas, s hangosan becsapták Auróra szobájának ajtaját.  Kíváncsian tapasztottam a fülemet az ajtóhoz, s vártam, hogy valaki megszólaljon, de csak halk nyögéseket, és hörgő hangokat hallottam.
A kulcslyukon keresztül láttam, ahogyan Lucas letérdel az ágy mellé, s Auróra mellkasára hajtja fejét. Igor fölötte magasodott robosztus testalkatával, majd hátat fordított neki, s az ajtó felé közeledett.
-          Nem szép dolog hallgatózni. – Szemei ijesztően összeszűkültek, s belökdösött az ajtón. 
-          Már csak te hiányoztál. – Továbbra is az ágy előtt térdelt, hangja elgyötört volt.
-          Mi történt?
-          Mintha nem tudnád. – Lassan közeledtem felé, de az ágy, melyben Auróra feküdt megváltozott. Élettelen teste viasszerű szoborra hasonlított, ajkai továbbra is mosolyogtak, de szemeit örökre lecsukta. Letérdeltem mellé, s hagytam, hogy könnyeim utat törjenek.
Óvatosan átöleltem Lucas-t, s de Ő nem viszonozta az ölelésemet. Dermedten hanyatlott az ágyra, szinte levegőt is alig kapott.
-          Életem legszörnyűbb hete.
-          Mi történt? – Szemei vörösek voltak, a visszatartott könnyektől, arca sápadt, s beesett.
-          Igor szerint, itt volt az ideje, hogy feladja a küzdelmet.
-          És szerinted?
-          Elég érdekes, hogy meghozzuk a testet, és tudjuk, hogy valakin le kell tesztelni, s váratlanul pont egy olyan személy hal meg, akinek hasonló a betegsége, mint a keresztapámnak.
-          Azt, mondod, hogy megölték Őt? – Megszorította az övére csatolt kést, s tudtam, hogy bosszút forral.
-          Igen, Igor tette. De ezt nem hagyom annyiban. – Hirtelen felállt az ágytól, s kivágtatott a szobából.
Szomorúan vetettem egy utolsó pillantást, az angyali arcra, majd magam is távoztam.
-          Emily! –  Ash szaladt velem szembe a folyóson, s berángatott egy csendes szobába.
-          Auróra meghalt. – Közölte tárgyilagosan.
-          Tudom.
-          Igor tette, láttam, ahogyan az egyik éjjel vért vesznek tőle, majd ma nem sokkal az után, hogy megjöttetek, Auróra nem volt a szobájában.
-          Te ezt honnan tudod, és honnan tudsz Auróráról? – Kérdeztem döbbenten.
-          A börtönben nagyon sok mindent megtudhat az ember, hallottam, ahogyan két őr beszélgetett.
-          Lucas meg akarja ölni Igor-t. – Ash egy röpke pillanatra köbé dermedt.
-          Nem ölheti meg, akkor ki lesz ennek az egész bandának a vezére. Banda háború törne ki, hatalmas vérengzés lenne.
-          Nem Lucas lenne a vezér?
Dehogy is, meg kell küzdeni érte, emlékszel anno a gladiátor harcra, na ugyan úgy kell megküzdeni a banda vezér címért is. És ez esetben megengedett, lenne a csalás is vagy bármi más ami előre segíti a győzelmet. Meg kell állítanod Lucas-t.


8 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam!!! Jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Végre új rész!! ^^ Gyorsan hozz új részt! :'D <3

    VálaszTörlés
  3. Jujjj..... cegény Lucas :( Sajnálom de majd meghalok a kíváncsisástól hogy vajon ennek mi lesz a következménye :D Az utóbbi idôben óránként lestem az oldalt hátha fent lesz :) Kb megtudnád mondani mikorra várhatom kíváncsiságom okozóját? :D

    VálaszTörlés
  4. U.I.: bocsi a helyesírási hibákért de telóról vagyok :/

    VálaszTörlés
  5. Holnap dupla rész hozok :)
    Sajnos volt egy kis kimaradás, ne haragudjatok, igyekszem pótolni majd :( :)

    VálaszTörlés