6.rész: Rab*

6.rész: Rab*

Óvatosan nyitottam ki a szememet, majd fájósan a tarkómhoz nyúltam. Alvadt vér borította ujjaimat, az egész fejem lüktetett a fájdalomtól. Zavartan pillantottam körbe a szobába ahol voltam, de az teljesen üres volt. Olyan volt, mintha egy pincébe lennék bezárva. Rémülten próbáltam felidézni az utolsó emlékemet, de csak a kávézóban történtekre emlékeztem, onnantól teljes képszakadás volt. Lassan talpra álltam, s tántorogva lépkedtem a vas ajtó felé. Erősen beleütöttem, majd kiabálni kezdtem.

-          Hahó, van itt valaki? – Ujjabb ütést mértem az ajtóra, majd hangos léptekre lettem figyelmes.

-          Nocsak, felébredt a mi kis Csipkerózsikánk. – Két hatalmas férfi állt előttem, mindketten fekete bőrkabátot viseltek, és sötét farmert.  Arcuk kissé hasonlított bizonyára testvérek lehettek. A magasabb férfi felém közeledett. Az arcát hosszú vágás torzította, mely a szemétől indult és az ajkáig tartott. Mély barna szemei gonoszan csillantak, elmosolyodott, majd erősen megmarkolta a hajamat. A fájdalom azonnal úrrá lett rajtam, s hangos sikoly hagyta el a számat. A férfi arca alig pár centire volt az enyémtől, elmosolyodott, s erőből  a földre lökőt. Könnyeim lassan végig folytak arcomon,  intett a mögötte állónak, aki két széket hozott be. Leültetett, kezemet a szék mögé kötözte, lábaimat pedig a szék lábához. Hiába kapálóztak nem voltam ellenfél a számára, hatalmas izmai megfeszültek ahogy megszorította a kötelet. Élvezettel nézte könnyáztatta arcomat, majd leült a velem szemben lévő székre.

-          Nos, felteszek néhány kérdést és neked arra válaszolnod kell. Ha nem működsz együtt velünk, nos…..szerintem már tudod hogy mi lesz. – Gonoszul elmosolyodott, majd egy képet tolt az arcomba. A képen egy fiatal nő volt hosszú aranyszőke hajjal, és tenger kék szemekkel, karjaiban egy kisfiút tartott.

-          Ismered ezt a nőt? – Kérdezte.

-          Nem. Sosem láttam. – Feleltem, s egy újabb képet mutatott. Döbbenten néztem a képen lévő aprócska gyermeket, aki kiköpött Andy volt. Hatalmas mosollyal pózolt az alig 5évesnek tűnő gyermek, egy kupával a kezében. Akaratlanul is mosolyodtam, de amint az előttem ülőre néztem, lehervadt a mosoly az arcomról.

-          Nem. – Feleltem ismét, de ezúttal hatalmas pofon csattant az arcomon.  Erőtlen vágódtam el a székkel, halkan szipogtam, de egyetlen könnycseppet sem ejtettem. Lassan az egész arcom zsibbadni kezdett, s éreztem ahogyan az ütés helye égetni kezdi a bőrömet.

-          Hazudsz, láttam az arcodon, hogy felismerted a képen Andy Biercask-ot. – Üvöltötte magából kikelve. Egy határozott rántással vissza tette eredeti helyére a széket, s tovább folytatta volna a kiabálást, ha egy hangos puffanás meg nem zavarja. Intett a mellette állónak, aki azonnal elindult az ajtó felé, mikor azt kitárta holtan esett össze. Rémülten sikoltottam, de amint megláttam Andy-t fegyverrel a kezében, megnyugodtam.

Az előttem álló férfi villám gyorsan reagált. Kabátja zsebéből, egy kést vett ki, s Andy felé dobta. Döbbenten néztem, ahogy Andy két ujja közé röpül a kés, majd könnyedén vissza dobta, egyenes a férfi mellkasába. Az előttem álló lassan térdre hanyatlott, szájából vér folyt, de még így sem adta fel. Erőtlenül nyúlt ismét a kabátja zsebébe, de már nem ért el odáig, holtan esett a földre.

Andy azonnal hozzám, rohant, s kioldozott. Sírva borultam a nyakába, úgy öleltem, mintha sosem akarnám elengedni. Lassan a hátamra csúsztatta hatalmas tenyerét, és gyengéden simogatni kezdet. Érintésétől kellemes borzongás lett urrá rajtam, s még jobban sírni kezdtem.

-          Feltudsz állni? – Óvatosan eltolt magától, majd jobb karomat átvetette a vállán, s kifele támolyogtunk. A hely ahol eddig bezárva voltam a város szélén lévő elhagyatott öreg malom volt. A város ezen része teljesen kihalt volt, sosem találtak volna rám.

 Lassan beültünk az autóba, s elhajtottunk.

-          Honnan tudtad, hogy mi történt velem?