5.rész
Álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Nyögve pillantottam a digitális
órámra, ami már 1:23at mutatott. Végül meguntam a szenvedést, és úgy döntöttem
sétálok picit. Gyorsan magamra kaptam
egy melegítő felsőt, és egy farmer nadrágot. Leosontam a lépcsőn, ahol apró
üveg szilánkok hevertek szanaszét. Döbbenten néztem a pár méterre lévő apám
alvó alakjára. Ijedten szaladtam
közelebb, de szerencsére egy aprócska vágás sem volt rajta. Megkönnyebbülve söpörtem össze a szilánkokat, majd elhagytam a házat és nyakamba vettem az
éjszaki várost.
Szerettem ilyenkor sétálni. A szunnyadó város valahogy mindig megnyugtat.
Lassan közeledtem a sikátor fele,ahol pár napja ismerten meg Andy-t.
Kíváncsian néztem körül, de csak egy kóbor macska mászkált a kukák között. Nesztelenül
sétáltam tovább, a kávézó felé. A frissen főtt kávé illatát már messziről megéreztem.
Mélyet szippantottam a finom illatból, s megszaporáztam lépteimet.
Mosolyogva léptem be az aprócska
helyiségbe, de mosolyom azonnal eltűnt. Lassan sétáltam el mellette, mintha
észre sem vettem volna. Pedig nagyon is észre vettem, és ezt Ő is tudta.
Háttal ült nekem, gyors lehúzta az italát, s felém közeledett. Érzelem
mentes arccal közeledett, tekintete olyan sötét volt akár az éjszaka. Nem
kérdezett semmit, csak egyszerűen leült velem szemben.
-
Micsoda kellemes meglepetés. – Ironizált, jó
kedvűen.
-
Mondtam kislány, hogy nem biztonságos az utca ilyenkor. Mit keresel megint itt? - Mély
férfias hanga dühösen és fenyegetően hallatszott.
-
Sétálok. – Feleltem félvállról.
-
Ennek örülök, kell a séta, DE NEM ILYENKOR – Az
utolsó 3szót erősen megnyomta, majd zavartan megköszörülte a torkát, s a felénk
közeledő pincérre nézett.
-
Majd én beszélek. – Hadarta, s figyelmét a
fölénk magasodó alakra fordította. A férfi érdeklődve nézett végig rajtunk,
majd féloldalasan elmosolyodott.
-
Hozhatok valamit az ifjú párnak? – Kérdezte
mézes mázas hangon, és végig a velem szemben ülőt nézte.
-
Nem, köszönjük. – Andy meg sem próbált ellenkezni
az imént hallottak ellen, de tekintete ismét elsötétült.
-
Nem vagyunk egypár. – Morogtam, sajnos a kelleténél
hangosabban. Andy fekete szemeit rám emelte.
-
Értem. – A pincér zavartan nézett minket, majd
sarkon fordult és elsétált.
-
Meg mondtam,hogy én beszélek. – Hangjából
csöpögött a harag, és a düh.
-
Nem mindegy ez csak egy pincér. – Értetlenül
néztem rá, de ő csak lemondóan sóhajtott egyet.
-
Fogalmad sincs róla, hogy mi is folyik
körülötted. – Azzal a lendülettel, felállt, s kisétált a kávézóból.
Döbbenten néztem utána, de megfogadtam magamban, hogy most azért sem
megyek utána. Kényelmesen elhelyezkedtem a székemben, és az étlapot kezdtem el
tanulmányozni.
-
Szépen itt hagyott a barátod. – Kelletlenül
tettem, le az előttem lévő étlapot, és a pincér felé fordultam.
-
Ő nem a barátom. – Követtem Andy példáját, s
dühösen felálltam, de mielőtt egy lépést is tehettem volna, hirtelen erős
fájdalom hasított a tarkómba, és minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése