2014. szeptember 9., kedd

10.rész: Nem hagyom, hogy elbukj*

10.rész: Nem hagyom, hogy elbukj*

Másnap reggel hangos sípszóra ébredtem. Ijedtem ugrottam ki az ágyból, s négy vigyorgó arccal találtam magamat szembe. Jinxx szájából kikaptam a sípót, majd minden erőmet összeszedve belefújtam. Azonnal lefagyott az arcukról a mosoly.
-          Ne szórakozzatok, rengeteg dolgunk van ma. – Andy az ajtó félfának dőlve állt. Csupasz testét csak egy vékony törölköző takarta, melyet a a derekára kötött. Szégyellősen fordultam el, arcomat lassan elöntötte a pír.
-          Tessék. – Jake kedvesen mosolygott rám, s egy szatyrot nyomott a kezembe. Döbbenten néztem a benne lévő ruhákat.
-          Honnan tudjátok a méreteimet? – Mind a négyen hangos nevetésbe törtek ki, egyedül Andy nézett továbbra is komolyan rám.
-          Volt már dolgunk nővel maradjunk ennyiben. – Ash látványosan rám kacsintott, majd alaposan végig mért. 
-          Kifelé, átszeretnék öltözni, de előtte merre találom a fürdőszobát. – Jinxx a szemben lévő ajtóra mutatott, s kitárta előttem.
-          Aztán siess. – Aprót bólintottam, s beléptem.
A fürdő nagyon kicsi volt. Alig fért el benne egy zuhanyzó, és a hozzá illő tükrös szekrény.
Gyorsan levetkőztem, s beálltam a zuhany alá.
A forró víz égette a bőrömet. Óvatosan végig simítottam az arcomon, ahol még mindig éreztem annak az állatnak az ütését. Lassan húztam tovább a kezemet, egészen a vállamig. Fájdalmasan szisszentem fel, mikor megérintettem a kékes zöld foltot.
Akaratlanul is lecsukódtak a szemeim. Újra megjelent előttem a kép, ahogyan a férfi mellkasába hatol a kés, s holtan esik össze. Könnyeim lassan utat törtek maguknak, s végig folytak az arcomon.
Szemeim hirtelen kipattantak, az ajtó túloldaláról szűrődő dörömbölésre.
-          Kész vagy már? – Chis mély hangja térített vissza a valóságba.
 Azonnal kiszálltam a zuhany alól, s a szekrényből elő vett törölközőt magamra tekertem.  Előhalásztam a szatyor mélyén lévő fehérneműket, melyek tökéletesen passzoltak rám.  A terepmintás melegítő nadrág azonnal elnyerte a tetszésemet, örömmel húztam magamra a puha anyagot, s felvettem a hozzá illő fekete pólót, a bakanccsal, és lesiettem.
A fiúkon hasonló ruha volt mint rajtam, kivéve Andy-t.
-          Nos, Ők fognak kiképezni téged. Jake segít az állóképességedet fejleszteni, a fájdalom tűrő képességedet, és ő fog megtanítani lőni is. Jinxx a motorozásra és az autó vezetése tanít meg. Ash a csábításra tanít,és arra hogy hogyan kell hitelesen eljátszani egy bérgyilkos nőt. Könyörtelennek kell lenned. Chis, pedig az önvédelemre és a harcra fog kiképezni. - Döbbenten figyeltem, hogy menyi mindent kell elsajátítanom pár hónap alatt.
-          És mi lesz a te dolgod? – Kihívóan néztem Andy-re, de ő csak ravaszul elmosolyodott.

-          Velem fogsz vizsgázni, és előre szólok, nem fogom azt nézni, hogy lány vagy, vagy hogy ismerlek.  Ennek komoly tétje van, minden rajtad múlik, ha te elbuksz akkor mi is,és ezt nem hagyom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése