22. rész: Az oroszlán barlangjában*

22. rész: Az oroszlán barlangjában*

Szorosan magamhoz öleltem Mark-ot, az ajtóból még visszanéztem rá. Tekintetét könnyek homályosították el, hófehér bőre piroskás volt a sírástól, ajkai remegtek.

Andy behajította a bőröndöket az autóba, s elhajtottunk.

A visszapillantó tükörből még néztem ahogyan egyre távolodunk tőlük.

-          Ne félj Ask-ék vigyáznak rá.  – Lágyan végig simított ujjaival a kézfejemen. Ismét átjárta a testemet az a kellemes érzés melyet, minden apró érintése maga után hagy. Megigézve néztem gyönyörű telt ajkait, nyelvemmel benedvesítettem az enyémeket, s Andy tekintete az ajkaimra siklott.

-          Utálom mikor így nézel rám. – Kék szemei az utat figyelték, s görcsösen markolta a kormányt.

-          Hogyan? – Kérdeztem ártatlanul, és közben enyhén elmosolyodtam.

-          Így. Ilyenkor legszívesebben megállítanám az autót és megcsókolnálak.

-          Akkor tedd azt. – Nem kellett kétszer mondanom. Hangos fékcsikorgással parkolt le az útszélén, majd nekem esett. Csókja vad és szenvedélyes volt. Sosem csókolt így még. Keze a pólóm alatt járt, gyengéden megmarkolta  a bal mellemet, mire a  szájába nyögtem. Ajkai egyre durvábban tépték a számat, lassan a nyakamra tért, s apró csókot lehelt forró bőrömre.

Fátyolos szemekkel nézett rám, kezei közé fogta az arcomat, s homlokát az enyémhez nyomta.

-          Adam előtt ilyen nem fordulhat elő. Nem veszíthetjük el az önuralmunkat, ha észre veszi azt ami köztünk van, bármi is legyen az ami most köztünk van. Akkor a tervnek lőttek, és most az a legfontosabb. – Becsatolta az övét, és elindította az autót.

Elgondolkozva néztem az őszi tájat, majd Andy-re néztem. Bárcsak tudnám, hogy mit érez irántam. Magamban hangosan szitkozódtam, s egy belső hang az suttogta, hogy térjek magamhoz, egy ilyen férfi sosem szeretne bele egy olyan lányba mint én. Viszont egy még halkabb hang, mely azt mondta, csodák léteznek, s ne adjam fel a reményt.

-          Megjöttünk. – Óvatosan kiszálltam az autóból, Adam a bejárat előtt várt ránk.

Hosszú lépcső vezetett a bejárathoz, ahol állt. Tartása merev volt, mintha ideges lenne. Arca megfeszült, ahogyan felé haladtunk.

-          Köszöntelek titeket a házamban. – Egy öltönyös férfi elvette Andy-ről a csomagjaimat, majd meghajolt s távozott.

-          Ne aggódj a szobádban megtalálod a holmidat. Andy már mehetsz is, Emily-vel van egy kis megbeszélni valónk. – Hangja a szokottnál is mélyebb volt, izmai megfeszültek a ruha alatt.

Lassan Andy-hez léptem, megöltem Őt, s halkan a fülébe suttogtam.

-          Minden rendben lesz. – Észrevétlenül apró puszit nyomtam a fülére, majd Adam mellé álltam.  Andy még egyszer rám nézett, tekintete aggodalomról árulkodott, s távozott.

-          Gyere velem. – Erős szorítást éreztem a csuklómon, s hagytam hogy maga után húzzon.

A ház lélegzet elállítóan gyönyörű volt. Fehér fel, fekete bútorok, s a nappali közepén egy zongora foglalt helyet. Adam az emeletem lévő utolsó ajtón lökött be, s hangos csapódással bezárta azt.

-          Andy-vel mostantól fogva nem találkozhatsz. Te most már az enyém vagy, ne feledd. – Hangja visszhangzott a szobában, szemei villámokat szórtak.

-          Igen. – Feleltem elfúló hangon, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne essek neki.

-          Helyes. A szobád az enyém mellett lesz, ha bármire szükséged van nekem szólj. A házat őrök őrzik, és kutyák, éjszaka ne nagyon járkálj ha lehet. Holnap pedig egy estélyen veszünk részt, ahol bemutatlak, mint a barátnőmet. Világos voltam?

-          Igen.

-          Elmehetsz. – Felálltam a kanapáról, de az ajtóban megtorpantam.

-          Mit akarsz tőlem pontosan? – A kérdés láthatóan váratlanul érte, kis idő után válaszolt.

-          Az had legyen az én titkom. – Rám kacsintott, majd az íróasztalon lévő papírokkal kezdett el foglalkozni.

Magatehetetlenül sétáltam a hosszú folyosón, ez a ház hatalmas. Fél óra alatt kétszer körbe jártam az egészet, s minden négyzetcentiméterét megjegyeztem.

A nappalit egy üveg ajtó választotta el a kerttől, ahol a medence volt.

Kellemes meleg vizébe lógattam mezítelen lábamat, de hirtelen a medence alján találtam magamat.

-          Ne haragudj, de nem tudtam megállni. – Döbbenten néztem a fiúra aki térdét csapkodva nevetett.

-          Segítenél? – Türelmetlenül nyújtottam felé a karomat, melyet készségesen meg is ragadott, s húzni kezdett kifelé a vízből. Az utolsó pillanatban berántottam magam mellé az idegent.

-          Te átkozott nőszemély. – Éppen készült le fröcskölni, mikor észre vettük, hogy társaságunk van.

-          Ez még is mit jelentsen? – Adam állt az erkélyen, s haragosan nézett le ránk.

-          Azonnal szálljatok ki a medencéből, s gyertek az irodámba. – Félve néztünk össze a fiúval, majd kiszálltunk.

-          Egyébként  Demon vagyok, te pedig bizonyára Emily a tiltott gyümölcs. – Döbbenten néztem rá.

-          Adam megmondta nekünk, hogy ha bármelyikőnk is hozzád nyúl azt megöli. És most már értem is a logikáját. – Alaposan végigmért, és átkarolta a vállamat.

-          Nem értem.

-          Nem baj. De az biztos, hogy ha most engem nem ölnek meg akkor sosem. Adam tuti, hogy kicsinál azért, amit látott. – Nyoma sem volt a félelemnek a szemében, sokkal inkább vidáman nézett rám.

-          Nem félsz? – Kérdeztem Tőle értettlenül.

-          Nem. Adam legjobb embere vagyok, csak nem öl meg mert megfürdettem a kicsikéjét. – Udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, s mindketten beléptünk az oroszlán barlangjába.

-          Hallgatlak titeket, mi volt ez az előbb? – Adam a hatalmas karosszékében ült, tekintete jég hideg volt.

-          Csak megvicceltem a kicsikét egy kicsit, ennyi az egész. – Demon meglepően bátran nézett rá, s lazán hanyatt vágta magát a kanapén.

-          Emily?

-          Egyszer csak belelökött a vízbe, de végül is jót szórakoztunk. – Leültem Demon hasára, s rákacsintottam. Adam szemei kétszeresére nőttek.

-          Tűnjetek a szemem elől! – Kiáltotta magán kívül.

Demon-nal az ajtó előtt nevettünk, s egymást csitítgattuk, nehogy Adam meghalljon bennünket.

-          Mi volt ez az előbb, Adam majd nem agyvérzést kapott. – Hirtelen elszállt a jó kedve.

-          Csak megmutattam neki, hogy nem uralkodhat felettem, hiába is hiszi azt.

-          Vigyázz vele, mert az ilyen kis akcióidba valaki könnyen meghallhat. – Felelte, majd elsétált mellettem.