14.rész: Vizsga II.
Ismét egy pincében találtam magamat. Remegve léptem közelebb a férfihoz,
aki egy hatalmas asztalra volt kiláncolva.
Félhosszú barna hajából csöpögött a vér a padlóra, végtagjain hosszú
kereszt alakú vágás helyezkedett el. Óvatosan megérintettem a karján lévő mély
sebet, mire fájdalmasan felszisszent. Ijedten kaptam tekintetem az arcára, de
mikor tekintetünk találkozott, a lélegzetem is elakadt. Zokogva borultam apám
mellkasára, lassan rá néztem, de Ő nem nézett rám.
-
Mit tettél vele? – Andy kezeit zsebre dugta,
egyik lábával a falnak támaszkodott, s úgy figyelte az eseményeket.
-
Én semmit. Az apád kereste a bajt. Kérdezd csak
meg tőle. – Zavartan néztem apám szürke tekintetébe, de Ő csak a plafont
bámulta.
-
Igaz ez? Mit tettél? – Lassan rám nézett,
szeméből sütött a harag és a düh.
-
Igen. Pár
napja megkeresett egy férfi, a fényképedet mutatta. Kérdezgetett én pedig
válaszoltam neki. Ennyi történt.
-
Azt is mondd el, hogy az a férfi elmondta
magának, hogy megöli a lányát, és Ön ezért szép kis summát kapott. – Andy
hatalmas léptekkel közeledett felénk, majd ököllel pofonvágta az asztalhoz
szegezett férfit. Rezzenéstelen arccal néztem, ahogyan Andy minden dühét az
apámon vezeti le.
Lefagytam. Képtelen voltam megmozdulni.
A tudat, hogy apámnak semmit nem jelentek el vette az ítélő képességeimet. Éreztem,
hogy a düh szét árad benne.
-
Öld meg.
– Andy egy fegyvert nyomott a kezembe, s hátrébb lépett. Üres tekintettel néztem az előttem lévő
férfira. Halkan motyogott valamit, s rettegve nézett a kezemben lévő
pisztolyra.
-
Gyerünk, már Em. Ez a férfi nem szeret téged,
képes lett volna megöletni, csak hogy pénzhez jusson. – Ujjaimat a ravaszra
csúsztattam, kibiztosítottam a fegyvert, s lőttem.
Hangos dörrenés rázta fel a házat, szemeimet lassan kinyitottam, s
undorodva néztem a hatalmas vértócsára, ami a lábam előtt hevert. A golyót
közvetlen közelről lőttem a halántékába. Gyors és fájdalom mentes, halál.
-
Átmentél a vizsgán. – Andy mosolyogva lépett
mellém, kezemből kivette a fegyvert, s az asztalra tette.
Az egész szoba forgott velem. Hányingerem volt saját magamtól, erőtlenül
csuklottam össze a vörös tócsa közepén, arcomat kezeimbe temettem, s hangos
zokogásba kezdtem.
Remegtem a dühtől és az undortól. Undorodtam az apámtól, és magamtól is.
-
Hé, Em. Nehogy most zuhanj össze. Helyesen
cselekedtél, ez a férfi sosem volt az apád. – Meleg érintést éreztem a
vállaimon, majd óvatosan felhúzott a földről. Andy egyik kezével letörölte
könnyeimet, szelíden elmosolyodott, majd kézen fogott s az asztalhoz állított.
-
Temessük el a hullát. – Hatalmas tekintettel
néztem rá, majd az előttem heverő testre.
-
Nyugi, nem kell hozzá érned. Szimplán
felgyújtjuk. – Andy láthatóan nagyon élvezte, hogy minden egyes szó után tátva
maradt a szám.
Kényelmesen meggyújtotta a cigarettáját, s egy benzines kannát vett elő a
sarokból. Alaposan lelocsolta az asztalt, majd intett az ajtó felé.
-
Fuss. – Kettesével szedtem a lépcső fokokat, s
pár perccel később már kint is voltam. Kíváncsian vártam, hogy Andy is végre
felbukkanjon.
A lángok lassan beborították a házat, de Andy még sehol sem volt. Egy
határozott mozdulattal levettem a kabátomat, s készültem, hogy a lángok közé
vessem magamat, mikor Andy szaladt nekem. Erősen megragadta a karomat, s maga
után húzott. Hatalmas robbanást hallottunk mögülünk, s abban a pillanatban a
földre csapódtam. Andy feküdt rajtam, s testével védelmezett a robbanás
erejétől. Mikor elmúlt a veszély, rá
néztem. Gyönyörű kék szemei engem kémleltek, tekintete az ajkaimat figyelte.
Akaratlanul megnyaltam az alsó ajkam, lehelete csiklandozta az arcomat. Alig
pár milliméter választott el minket, lassan lehunytam a szemeimet, s vártam,
hogy a szánk össze érjen.
De
hiába vártam. Andy egy határozott mozdulattal felállt, leporolta nadrágját, s
elsétált.

Miért? Oh mondd miért? Ennyit megtehettek volna :( tetszett
VálaszTörlésTurelem idovel eljon mindennek az ideje ;)
VálaszTörlés