2014. szeptember 16., kedd

14.rész: Vizsga II.

14.rész: Vizsga II.

Ismét egy pincében találtam magamat. Remegve léptem közelebb a férfihoz, aki egy hatalmas asztalra volt kiláncolva.  Félhosszú barna hajából csöpögött a vér a padlóra, végtagjain hosszú kereszt alakú vágás helyezkedett el. Óvatosan megérintettem a karján lévő mély sebet, mire fájdalmasan felszisszent. Ijedten kaptam tekintetem az arcára, de mikor tekintetünk találkozott, a lélegzetem is elakadt. Zokogva borultam apám mellkasára, lassan rá néztem, de Ő nem nézett rám.
-          Mit tettél vele? – Andy kezeit zsebre dugta, egyik lábával a falnak támaszkodott, s úgy figyelte az eseményeket.
-          Én semmit. Az apád kereste a bajt. Kérdezd csak meg tőle. – Zavartan néztem apám szürke tekintetébe, de Ő csak a plafont bámulta.
-          Igaz ez? Mit tettél? – Lassan rám nézett, szeméből sütött a harag és a düh.
-          Igen.  Pár napja megkeresett egy férfi, a fényképedet mutatta. Kérdezgetett én pedig válaszoltam neki. Ennyi történt.
-          Azt is mondd el, hogy az a férfi elmondta magának, hogy megöli a lányát, és Ön ezért szép kis summát kapott. – Andy hatalmas léptekkel közeledett felénk, majd ököllel pofonvágta az asztalhoz szegezett férfit. Rezzenéstelen arccal néztem, ahogyan Andy minden dühét az apámon vezeti le.
 Lefagytam. Képtelen voltam megmozdulni. A tudat, hogy apámnak semmit nem jelentek el vette az ítélő képességeimet. Éreztem, hogy a düh szét árad benne.
-           Öld meg. – Andy egy fegyvert nyomott a kezembe, s hátrébb lépett.  Üres tekintettel néztem az előttem lévő férfira. Halkan motyogott valamit, s rettegve nézett a kezemben lévő pisztolyra.
-          Gyerünk, már Em. Ez a férfi nem szeret téged, képes lett volna megöletni, csak hogy pénzhez jusson. – Ujjaimat a ravaszra csúsztattam, kibiztosítottam a fegyvert, s lőttem.
Hangos dörrenés rázta fel a házat, szemeimet lassan kinyitottam, s undorodva néztem a hatalmas vértócsára, ami a lábam előtt hevert. A golyót közvetlen közelről lőttem a halántékába. Gyors és fájdalom mentes, halál.
-          Átmentél a vizsgán. – Andy mosolyogva lépett mellém, kezemből kivette a fegyvert, s az asztalra tette.
Az egész szoba forgott velem. Hányingerem volt saját magamtól, erőtlenül csuklottam össze a vörös tócsa közepén, arcomat kezeimbe temettem, s hangos zokogásba kezdtem.
Remegtem a dühtől és az undortól. Undorodtam az apámtól, és magamtól is.
-          Hé, Em. Nehogy most zuhanj össze. Helyesen cselekedtél, ez a férfi sosem volt az apád. – Meleg érintést éreztem a vállaimon, majd óvatosan felhúzott a földről. Andy egyik kezével letörölte könnyeimet, szelíden elmosolyodott, majd kézen fogott s az asztalhoz állított.
-          Temessük el a hullát. – Hatalmas tekintettel néztem rá, majd az előttem heverő testre.
-          Nyugi, nem kell hozzá érned. Szimplán felgyújtjuk. – Andy láthatóan nagyon élvezte, hogy minden egyes szó után tátva maradt a szám.
Kényelmesen meggyújtotta a cigarettáját, s egy benzines kannát vett elő a sarokból. Alaposan lelocsolta az asztalt, majd intett az ajtó felé.
-          Fuss. – Kettesével szedtem a lépcső fokokat, s pár perccel később már kint is voltam. Kíváncsian vártam, hogy Andy is végre felbukkanjon.
A lángok lassan beborították a házat, de Andy még sehol sem volt. Egy határozott mozdulattal levettem a kabátomat, s készültem, hogy a lángok közé vessem magamat, mikor Andy szaladt nekem. Erősen megragadta a karomat, s maga után húzott. Hatalmas robbanást hallottunk mögülünk, s abban a pillanatban a földre csapódtam. Andy feküdt rajtam, s testével védelmezett a robbanás erejétől.  Mikor elmúlt a veszély, rá néztem. Gyönyörű kék szemei engem kémleltek, tekintete az ajkaimat figyelte. Akaratlanul megnyaltam az alsó ajkam, lehelete csiklandozta az arcomat. Alig pár milliméter választott el minket, lassan lehunytam a szemeimet, s vártam, hogy a szánk össze érjen.

De hiába vártam. Andy egy határozott mozdulattal felállt, leporolta nadrágját, s elsétált. 

2 megjegyzés: