12. rész: Düh*

12. rész: Düh*

Másnap hajnalban már Chris előtt álltam teljes harci díszben. Érdeklődve figyeltem a napfelkeltét, Chris mondandója a legkevésbé sem érdekelt. Figyelmemet a nap gyönyörű narancs színei vonzották, gondolataim teljesen elkalandoztak. Szemeim lassan könnyekkel teltek meg, de egy határozott mozdulattal letöröltem őket. Halkan szipogtam, s igyekeztem Chris-re figyelni.

-          Mi bajod van? – Hanga türelmetlennek és idegesnek tűnt. Felnéztem szemei haragosan villantak a nap fényben, ajkait idegesen préselte össze, s úgy várta, hogy végre megszólaljak.

-          Csak….eszembe jutott, hogy már három napja itt vagyok, és az apám még csak nem is keresett. – A mondandóm hallatán felvonta a szemöldökét, és zavartan krákogott egyet.

-          Ehhez nekem semmi közöm. Az én feladatom, hogy verekedni tanítsalak, nem az, hogy a lelkedet ápoljam. – Szomorúan hajtottam, le a fejemet. Igaza volt. Semmi köze az én problémáimhoz, igazából hálásnak kellene neki lennem, hogy segít.

-          Folytassuk. Üss meg. – Vál széles terpeszbe állt, karjait összefonta a háta mögött, és várta, az ütésemet.

-          Ko…komolyam? – Aprót bólintott, majd jobb kezemet ökölbe szorítottam, és gyomron vágtam. – Hasizmai megfeszültek, és hangosan kifújta a levegőt, de egy pillanatra sem tántorodott meg. Elképedve néztem fel rá, de Ő csak továbbra is előre nézett.

-          Gyenge vagy. Jake szar munkát végzett, még csak az egyensúlyomat sem tudtad megingatni. Kíváncsi vagy milyen egy igazi ütés? – Kihívóan nézett rám, majd egy hangos kiáltás közepette ököllel a mellette lévő fába ütött. Hangos reccsenést hallottam, és az egyik ág letörött. Döbbenten néztem rá, kezét kicsit kiroppantotta, s nagy léptekkel felém közeledett.

-          Ez egy ütés. Amit te az előbb mutattál az egy vicc volt. Szánalmas vagy. – Arca alig 2centire volt az enyémtől, és úgy üvöltött. Erősen összeszorítottam a szemeimet, igyekeztem nem elbőgni magamat. Ennyitől nem törhetek meg.

-          Gondolj csak bele, apád biztos most is részegen fekszik valamelyik bokorban. – Döbbenten kaptam rá a tekintetem, de Ő csak tovább folytatta.

-          Vagy lehet hogy most küldik be a detox-ba alkohol mérgezéssel. – Remegtem a dühtől, kezeimet ökölbe szorítottam magam mellett, igyekeztem fékezni magamat.

-          Szánalmasak vagytok mind a ketten, te is és az apád is. Az anyád is egy szánalom volt. – A pupilláim hirtelen kitágultak az utolsó mondatra. Elvesztettem az önuralmamat.

Minden dühömet, összeszedtem, s teljes erőmből a földre terítettem egy jobb horoggal. A váratlan ütéstől megtántorodott, s a földre esett. Őrült módjára estem neki. Ott ütöttem ahol értem. Arca lassacskán elborította a vörös vér, kezeit maga elé emelte, s úgy védekezett.

-          Elég! – Ordította, s egy határozott mozdulattal fordított a helyzeten. Kezeimet a fejem mellé szorította, és lenézett rám. Haja az arcomba lógott, apró vér cseppek borították barna füttyeimet, s várta, hogy lenyugodjak.

-          Szép volt. Legközelebb, ha azt mondom üss meg, gondolj erre a pillanatra. A düh rossz tanács adó, de kihozza a benned rejlő erőt az utolsó cseppig. – Óvatosan felsegített a földről, megtörölte az arcát, s lazán elsétált.

-          Emily, már mindenhol kerestelek. – Andy szaladt felém. Gyönyörű kék szemei most még kékebbek voltak, ahogyan a nap sugari visszatükröződtek benne, fekete haját az őszi idő kissé megtépázta, de még így is lélegzet elállítóan nézett ki.

-          Nincs több időnk a kiképzésedre. Változott a terv, most tudlak csak bevinni a bandába. Készülj, ma éjjel vizsgázol.