35.rész: Egyenlőre*
A több 100vendég már mind elfoglalta a helyét a nagyteremben. Mi az
asztalfőre ültünk, mellettünk a tanuk, Demon és egy számomra ismeretlen hosszú
vörös fekete hajú nő, és Adam szülei.
Az asztalok tele voltak jobbnál jobb fogásokkal, a táncparkett azonban
üresen állt, egyedül a zenekar tartózkodott csak ott.
Megböktem Demon-t a vállammal, s halkan a fülébe suttogtam.
-
Van valami maffia szabály amiről tudnom kéne? –
Nevetve néztem rá, de Ő nem viszonozta a jó kedvemet.
-
Van itt nyílt titok, hogy mindenkinek van
szeretője. Adam-é például a tanúja lesz, ezt előre érzem. A többiek pedig azt
hiszik, hogy neked majd én leszek. Ez általában így megy itt, a tanuk a
szeretők, de társaságban persze nem így mondják ezt. – Döbbenten hallgattam végig
a mondandóját, s alaposan végig mértem a túloldalon ülő fekete szépséget.
-
Ezt nem tudom elhinni. Ez tényleg ennyire
nyíltan megy itt. – Demon nyugodtan falatozott az előtte lévő tányérból. Nekem
viszont egy falat sem ment le a torkomon.
-
Hölgyeim is uraim, mielőtt előtt elkezdődne a
vacsora, szólítom az ifjú párt a színpadra, hogy táncolják el a nyitó táncukat.
– Adam udvariasan átkarolta a derekamat, s aszínpadra vezetett.
Lágyan vállára simítottam a kezemet, s mikor felcsendült az első dallam,
egyszerre léptünk a ritmusra.
-
Mi a baj drágám, feszültnek tűnsz? – Hangjától kirázott
a hideg, minél előbb szabadulni akartam a közeléből.
-
Miért nem mondtad, hogy a tanú valójában a
szeretőd. – Kicsit sem tűnt meglepettnek, mikor az arcába olvastam.
-
Ohh, szóval erről beszéltetek Demon-nal. Ezt
később szerettem volna veled tudatni. – Erősebben szorított magához, mellkasunk
minden egyes lélegzet vételkor összeért.
-
Szar kifogás. – Dühösen néztem rá, de ő továbbra
is megőrizte a hidegvérét.
-
Csak nem féltékeny vagy?
-
Nem. De ezt azért közölhetted volna velem is. –
Dacosan lesétáltam a színpadról, nem törődve a döbbent násznéppel, kiballagtam
a teraszra.
Mély levegőt vettem, a hideg levegő kissé lenyugtatott. Lassan sétáltam a kertben lévő szökőkút felé,
s leültem a szélére.
Gyönyörű menyasszonyi ruhám csupa sár lett, de ez a legkevésbé sem
zavart. Felfrissítettem az arcomat, s jéghideg vízzel, s felnéztem az égre.
-
Tudtam, hogy itt leszel.
-
Menj innen. Nem akarok most senkivel sem
beszélni. – Csak azért sem távozott. Leült velem szemben, s megfogta a kezemet.
-
Tudom, hogy szólnom kellett volna erről, belátom
hibáztam. – Unottan ismételgette a mondatot, s közben ujjai vándorútra
keltek. Lágyan végig simított a karomon,
majd a ruha dekoltázs vonalánál elkaptam a karját.
-
Nem kérek a bocsánatodból. Csak azt kérem, hogy
légy velem őszinte, ennyit talán megérdemlek, ha már egyszer elvettél. –
Leporoltam a szoknyámat, s visszaballagtunk a nagyterembe, ahol már javában
zajlott a mulatság. Mindenki jól szórakozott, kivéve engem. Még Adam is élvezte
ezt az egész cirkuszt.
-
Merre jártatok. A pletykák szerint, volt egy kis…-
Vörös arccal csaptam Demon karjára, mire ő nevetve meglökött egy kicsit.
-
A szökőkútnál voltunk.
-
Jó hely, mindjárt ki is próbálom. – Felelte, s
egy barna hajú bombázóval az oldalán eltűnt a terasz felé.
-
Menjünk. – Adam karon ragadott, s kisurrantunk a
teremből.
-
Hova megyünk? – A limuzinba ültetett, s elkezdte
kigombolni az ingét.
-
A nászutunkra. – Ledobta magáról a vékony inget,
s egy egyszerű fekete pólót vett fel helyette. Kezei az öv csatjánál jártak,
mikor megfogtam a csuklóját.
-
Mi az segíteni akarsz? – Pirulva vettem el a
kezemet, s elfordítottam a fejemet.
-
Nem, csak ezt nem a kocsiban kéne.
-
Miért? Láttál már ilyet. – Azzal ismét vetkőzni
kezdett. Zavartan néztem ki az ablakon, csak a ruhák susogását hallottam.
-
Most te jössz. – Hideg ujjai a fűzömnél jártak,
de elfordultam tőle.
-
Eszedbe ne jusson.
-
Nyugi láttam már ilyet. – Ismét nyúlkálni
kezdett, de a kezére csaptam.
-
Az lehet, viszont engem nem fogsz. – Döbbenten nézett
rám, s a derekamnál fogva közelebb rántott magához.
-
Már az enyém vagy, ha akarnám, itt és most a
magamévá tehetnélek, de nem teszem. Egyenlőre legalább is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése