2014. október 2., csütörtök

24. rész: Oroszország*


24. rész: Oroszország*

Oroszország fővárosa gyönyörű hely.  Fázósan húztam összébb magamon a vékony kabátomat. Ujjaim elgémberedtek a hidegben. Demon mellettem sétált, járása kecses volt. Tiszteletet parancsoló. Egyetlen izma sem rándult meg, mikor egy szőke hajú lány véletlenül neki, ment a reptér forgalmában.
-          Elnézést. – A lány a feje búbjától a kis lábujjáig elpirult, ahogyan felnézett a fölé magasodó férfira. Szégyenlősen füle mögé tűrt egy kósza hajtincset, s várta, hogy Demon megszólaljon. De hiába, egyetlen szó nélkül karon ragadott, s a kijárat felé húzott.
-          Mi volt ez? – Idegesen álltam előtte, szorítása helyén sajgott a csuklóm. Nem nézett rám, töretlenül nézett előre, majd leintett egy taxit.
-          Nem azért jöttünk, hogy csajozzak, első a munka és csak utána jön az élvezetesebb része. – Rám kacsintott, s végig simított a combomon. Erősen megmarkoltam kósza karját, mely már a pólómmal játszadozott, s kicsavartam azt.
-          Ne szórakozz velem, nem vagyok az egyik cicababád. – Lassan elengedtem, fájdalmasan masszírozta fájó ujjait, s tovább mosolygott.
-          Adam mondta, hogy nem vagy átlagos lány, de erre nem számítottam. A legtöbb lány már rég alattam feküdne, te meg kis híján eltörted  a karomat. – Láthatóan jól szórakozott a kialakult, helyzeten, de én kezdtem elveszíteni a türelmemet.
-          Talán foglalt a szíved Cica? – Akaratlanul is Andy arca ugrott be, erre a mondatra. Lehunytam fáradt szemeimet, s elképzeltem, hogy Ő ül mellettem, lágyan megcsókol, puha ujjai végig simítanak hideg bőrömön…..
-          Ezek szerint igen. Látnod kellett volna magadat, olyan voltál, mint egy szerelmes tini lány. – Térdét csapkodva nevetett, a visszapillantó tükörből, a sofőr szúrós szemekkel méregetett minket.
-          Talán, mert , még tini vagyok?! – Abba hagyta a  nevetést, s hitetlenkedve nézett rám.
-          Neee, hány éves vagy?
-          18. – Szemei kétszeresére guvadtak, és fejét fogva nézett rám.
-          El sem hiszem, hogy ilyen fiatal vagy, és Adam már is ide küldött. Vagy megakar öletni, vagy a hűségedet teszteli.
-          Nem értem.
-          Majd rá jössz magadtól is. – Hatalmas 5csillagos hotel előtt állt meg a taxi, több mint 20emelet lehetett ebben az épületben.
-          Jó napot. – Illedelmesen köszöntünk, majd megvártam, hogy Demon elintézze a szükséges papír munkát.
-          A nászutas lakosztályt béreltük ki. Jonas Bloom néven. – A recepciós hölgy, mosolyogva adta Demon kezébe a szobakulcsot, közben lesem vette róla a szemét.
-          Gyere drágám. – Karja gyengéden simult vékony derekam köré, apró puszit nyomott a fülem mögé, s a lift felé vezetett.
-          Mi volt ez? Nászutas lakosztály? – Karja továbbra is a derekamon pihent, de ez cseppet sem zavart. Biztonságban éreztem magamat erős karjai között.
-          Hiteles alibi, ha úgy tetszik. Bízz bennem – Ismét rám kacsintott, és kinyitotta a szobát.
A szoba közepén egy hatalmas szív alakú francia ágy foglalt helyet, fölötte tükör menyezettel. A bejárati ajtó mellett egy kis asztal volt, rajta eperrel pezsgővel, és egyéb finomságokkal.
-          Ez minek? – Az ággyal szemben egy hosszú fém rúd volt, rajta egy vékony rózsaszín masnival.
-          Sztriptíz táncnak. – Azonnal elvettem a kezemet a rúdról, és undorodva hátráltam pár lépést.
-          Készülődj, este buliba megyünk, ott közelebb kerülhetsz Matt-hez. – Fekete zacskót nyomott a kezembe, s belökdösött a fürdőbe.
Érdeklődve tanulmányoztam a vörös mini ruhát, amely a szatyor alján pihent. Mély dekoltázsa szabadon hagyta kebleimet, a hátán lévő hatalmas kivágás, az egész hátamat szabadon hagyta. Kényelmetlenül feszengtem a tükör előtt, miközben begöndörítettem barna fürtjeimet. Vörös rúzst kentem dús ajkaimra, barna szemeimet, fekete szemceruzával emeltem ki, hosszú lábaimat, fekete tűsarkú cipőbe bujtattam.
Óvatosan léptem ki a fürdőből. Demon az ágyon feküdt hanyatt, de mikor meghallotta az ajtó nyikorgását, felült, és alaposan végigmért.
-          Azta. Kurva szexy vagy. Ez a Matt gyerek nem tud majd ellenállni neked.
-          Ennél szebb bókot nem is mondhattál volna. – Csalódottan ültem mellé az ágyra, s kezeim közé temettem az arcomat.
-          Tudod, hogy gyönyörű vagy, nem értem miért kell ezt nekem is elmondanom.
-          Mert én nem így érzem. jelen pillanatban egy mocskos ribancnak érzem magamat. – Könnyeim végig folytak sápadt arcomon, de Demon gyorsan letörölte őket hosszú ujjaival.
-          Sosem találkoztam még olyan nővel mint te. Gyönyörű vagy, még sem vagy elszállva magadtól. Sőt, kedves vagy, és aranyos. Már értem., hogy miért akar téged Andy és Adam is. Ritka kincs vagy Emily, ezt ne feledd. – Szavai megdobogtatták a szívemet, s örömmel ugrottam a nyakába.
-          Na, irány bulizni csajszi. – A hátamra terített egy fekete elegáns szövetkabátot, s a PokerClub felé haladtunk.
Hosszú sorok kígyóztak az utca végig egészen a bejárt felé, mindenki izgatottan várta, hogy bejussanak a clubba.
-          Csá Demon, egyre szebb nőket szedsz fel. – A biztonsági őr, lepacsizott a mellettem állóval, s beengedett minket.
Több száz ember nyomorgott a clubban, a színpadon félmeztelen nők táncoltak a rúdon vagy éppen egy férfi ölében, az italokat szegecses bikinis nők szolgálták fel. Életemben nem láttam még ilyen helyet. Visszataszító volt.
-          Ez legális? – Üvöltöttem Demonnak.
-          Nem. – A tömeg felé húzott, s leültetett az egyik bokszba.
-          Vedd le a kabátodat, és illegesd kicsit magadat. Matt már is kiszúrt magának. – Idegesen forogtam körbe, miközben a kabátomtól szabadultam meg, de egy erős kéz visszarántott.
-          Ne keresd Őt, majd Ő megtalál téged, ha meg akar. Csak természetesen. Táncoljunk. – Meg sem várta a válaszomat, az emberek egymásnak nyomódva próbáltak táncolni, több kevesebb sikerrel.
-          Ne legyél ilyen merev. Engedd el magadat. Legyél kicsit kurvásabb. – Elkaptam a pincérnő tálcájáról egy kékes színű folyadékot, majd egyszerre lehúztam azt. Az alkohol marta a torkomat, azonnal megütött a pia. Demon mögöttem állt, csípőjét fenekemhez nyomta, s lassan körözni kezdett. Fokozatosan vettem fel vele a ritmust, majd mikor az alkohol teljesen átjárta a szervezetemet, szemebe fordultam vele. Átöleltem a nyakát, közelebb húztam magamhoz, és csípőmet az övéhez nyomtam. Kéjes nyögés szakadt fel belőle, mire körözni kezdtem a derekammal. Karjai erőszakosan fonódtak körém, s gyengéden a nyakamba harapott.
-          Lekérhetem a lányt? – Kábán néztem a mellettem álló hatalmas férfira. Barna haja tökéletes belőve állt, szemei feketék voltak, pólója minden egyes lélegzet után szétakart szakadni, izmai alatt.
-          Jah. – Demon kelletlenül engedett át az idegennek, s észrevétlenül rám kacsintott. Ő Matt.
-          A barátod? – Az Ő nyakát is átkaroltam, s lassan mozogni kezdtem a számra.
-          Nem, csak egy haverom.
-          Ez esetben lépjünk le. – Nem várta meg a válaszomat, a lépcső felé vezetett. Tekintetemmel Demont kerestem, mikor megtaláltam rá mosolyogtam, s beléptem a  helyiségbe.

-          Szeretnék neked mutatni valamit Emily. – A nevem hallatán felkaptam a fejemet. Az íróasztal mögötti karosszék lassan felém fordult, s megláttam a benne ülő férfit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése