31. rész: Te kényszerítettél erre*

31. rész: Te kényszerítettél erre*

Késő este állítottam le  a motoromat Adam villája előtt. Demon az ablakból figyelt. Intettem egyet felé, s a beléptem a házba. Adam a kanapén ült, testtartása hanyag volt.

-          Végre haza találtál? – Nem válaszoltam, az emeletre siettem, s magamra zártam a szobám ajtaját. Hallottam, ahogyan trappol fel felé a lécsőn.

-          Nyisd ki az ajtót. Tudom, hogy nála voltál. – Erős csapást mért az ajtómra. Ijedten ültem le az ágyra, s kezembe temettem az arcomat.

-          Itt az ideje, hogy meg tudd, mivel jár az ha ellen szegülsz nekem. – Az ajtó hirtelen ketté hasadt. A maszkos férfi állt az ajtóm maradványai előtt, kezében egy baltával.

Remegve kúsztam hátrább az ágyon, de a hátam a falnak ütközött.

-          Nem hittem volna, hogy idáig fajuknak a dolgok, de te kényszerítettél erre. – Tekintete őrült volt, haja szanaszét állt, ruhája koránt sem volt olyan tökéletes mint eddig. Megtépázott külseje sokkal inkább emlékeztetett egy őrült állatra, mint sem egy üzletemberre.

A maszkos alak karon ragadott, tenyerével eltakarta a szememet, s vonszolni kezdett.

-          Adam, mi folyik itt? – Pár perc múlva Demon aggódó tekintetét hallottam, a semmiből.

-          Semmi közöd hozzá tűnj innen. – Hangos csattanás, majd ismét minden elhalkult körülöttem. Csak halk léptek zaja kísért utamon.

-          Tudod a dolgod. – A férfi leültetett egy székbe. kezemet és lábamat a székhez csatolta egy vastag övvel.

Félve néztem rá, de tekintete olyan üres volt, és sötét akár az éjszaka.

-          Ezt élvezni fogom. – Hangja különösen mély volt, és rekedtes, hangján érezni lehetett, hogy elmosolyodik.

Rám nézett, majd lassan leszakította rólam vékony pulóveremet, a pólómmal együtt. Tekintetéből tisztán kilehetett olvasni a vágyat, és a szenvedélyt. Elfordítottam a fejemet, s a padlóra koncentráltam. Erősen megmarkolta az államat, kényszerített, hogy rá nézzek.

Makacsul néztem sötét szemeibe, jobb zsebéből egy kést vett elő, s lassan egyre mélyebben húzott egy vastag heget a csuklómtól egészen a vállamig. Hangos kiáltás hagyta el ajkaimat, a fájdalom elviselhetetlen volt, mintha a pokol legmélységesebb kínjait kellene átélnem. A fejem lüktetett, a vérveszteség miatt, tekintetem lassan homályosulni kezdett, a maszkos férfi alakja egyre jobban mosódott el a szemem előtt.

-          Ne ájulj el, még el sem kezdtem. – Erősen arcon vágott, a sós vér marta a szám szélét.

-          Nem…fogok. – Feleltem elfúló hangok. A férfi elmosolyodott, s még egy heget vésett a karomba.

Ezúttal összeszorított fogakkal küzdöttem a fájdalom ellen.

Lassan kioldotta a bilincset, és egy láncra fűzte a karomat. A lánc hangos csörömpöléssel húzni kezdett a levegőbe, egészen addig, míg a lábujjam ért csak a földre.

A karom azonnal zsibbadni kezdett,  az izmaim megfeszültek, a csukómba mélyedt öv irtózatos fájdalmat hagyott maga után.
Szívem szerint sírva könyörögtem volna neki, hogy hagyja abba ezt, és engedjen el. Bármit megteszek, csak legyen vége ennek a szenvedésnek. De csak tűrtem a fájdalmat, nem magam miatt, nem is a büszkeségem miatt. Ezeket már régen elveszítettem, sokkal inkább Andy és Mark miatt. Tartozom nekik ennyivel. Még ha az életembe is kerül, de nem okozok nekik csalódást.

-          Hogy bírod cica? – A férfi lehelete bűzlött a cigarettától, fűszeres tömény parfüme csípte az orromat.

-          Még bírom. – Minden egyes másodperccel közelebb kerültem, ahhoz hogy elveszítsem az eszméletemet. A fájdalom túl nagy volt, az egész testem könyörgött, hogy adjam fel a harcot, de nem tehettem. Utolsó erőmig harcolok, nem adom fel.

-          Nagyon helyes, még csak most jön a neheze.