43. rész: Bánásmód*
Fizikai fájdalmat okozott annak a gondolata, hogy Andy nem
tér vissza. Demon annyiszor mondta már az elmúlt hetekben, hogy felejtsem el
Őt, a saját érdekemben, de képtelen voltam rá. Kezdtem megkedvelni Adam-at, s
ez megijesztett. Az én szívem csak is Andy-ért dobog. Ő volt az aki megmutatta,
hogy az életnek van jó oldla is, Ő az akit igazán szeretek. Nem felejthetem el,
hogy miért is vagyok itt. Tönkre kell tennem Adam-at.
Hirtelen zajt hallottam az ajtó mögül, s pár pillanat múlva
Adam lépett be, maga előtt lökdösve Elizabethet. A nő arca véres volt, ruhái
szakadtak, s csapzottak, látszott rajta, hogy alaposan ellátták a baját.
- - Itt van. – Az ágyam elé lökte Elizabeth-et, aki
remegve borult négykézlábra. Teste rázkódott a nevetéstől, majd lassan
felemelte zavart tekintetét, s rám nézett.
- - Látom, még élsz te ribanc, de nem sokáig. –
Azzal a lendülettel, felugrott az ágyamra, s felém mászott, de Adam gyorsabb
volt nála. Elkapta a nő torkát, s visszadobta az ágy elé.
- - Ott maradsz. – Parancsoltra akár csak a
kutyáknak.
- - Mi folyik itt? – Kérdőm néztem rá, Ő pedig egy
kést dobott elém.
- - Most megbosszulhatod amit tett veled. Öld meg. –
Megfogtam a kést, s visszadobtam neki.
- - Ez a nő csak szerelmes beléd. Nem ölöm meg. –
Adam arca megfeszült, s szaporábban vette a levegőt, egy határozott mozdulattal
az előtte kuporgó szívébe vágta a kést.
Döbbenten néztem rá, szemei gyűlölettel
teltek meg.
- - Hogy tehetted ezt? – Szíven ütött az a
kegyetlenség, amelyet az előbb láttam, próbáltam visszatartani a könnyeimet, de azok nem akartak szót fogadni
nekem, s legurultak az arcomon.
- - Senki sem bánthatja a feleségemet. – Megragadta
Elizabeth élettelen testét, s kidobta ablakon.
- - Normális vagy? – Hirtelen kiugrottam az ágyból,s
kinéztem az ablakon, s szörnyülködve néztem ahogyan a kutyák játszanak a
testtel.
- - Ne legyél így kiakadva, már hozzá kellett volna
szoknod ehhez a bánásmódhoz.
- - Engem is így dobnál ki, ha esetleg nem úgy
csinálok valamit ahogyan azt te elvárod tőlem? – Egy röpke pillanatra fájdalmat
láttam megcsillanni a tekintetében, de rendezte vonásait, s ismét ridegen nézett
rém.
- - Bolondságokat beszélsz. – Felelte, majd
távozott.
Undorodva pillantottam ki az ablakon, de
azonnal megbántam. A látvány gyomorforgató volt.
- - Emily! – Demon rohant felém, majd megpörgetett.
- - Miaz? – Nevetve öleltem át széles vállát, s
kérdőn néztem rá.
- - Képzeld idén is megrendezik a maffia álarcos
bálját.
- - A maffia álarcos bálját?
- - Igen. Az ugyan olyan bármint a többi. Tilos
fegyvert hozni, egy fém érzékelő detektoron kell átmenni, s ha becsipogsz
agyon lőnek ott helyben. Biztos ami biztos alapon működik. – Lelkesedése egyre
nőtt ahogyan a közelgő bálról beszélt.
- - Mikor is van ez a bál?
- - Ma este. El kell velem jönnöd. – Kissé hezitáltam.
- - Nah kérlek. Adam-at bízd csak rám. Te csak
öltözz át. – Kirohant a szobából, s rám csapta az ajtót.
Mosolyogva sétáltam a gardróbom elé, ahol
elővettem a szekrény tetején lévő dobozból egy fekete selyem ruhát. Ezt a ruhát
még Andy adta nekem azon az éjszakán amikor átmentem a vizsgán, s először
találkoztam Adam-mal azon a bizonyos bálon. Mosolyogva öltöttem magamra az
estélyi ruhát, s elhagytam a szobámat.
- - Gyönyörű vagy. – Mezítelen vállamon éreztem forró
leheletét, ujjai végig szántották a karomat, s szorosan magához húzott. Éreztem,
hogy mennyire kíván , de egy határozott mozdulattal kiszabadultam ölelő karjai
körül.
- - Tessék. – Egy vörös szatyrot nyomott a kezembe.
- - Mi van benne?
- - Egy kis ajándék a bálra, szükséged lesz rá. –
Kíváncsian néztem a szatyorban lévő maszkra, mely rózsaszín volt, s gyönyörű madártollak
ölelték körbe a szemem körül, szabadon hagyva az arcom többi részét. Egyszerű,
de nagyszerű.
Elégedetten kötöttem meg a tarkómon az
aprócska szalagot, majd leszaladtam a lépcsőn Demon-hoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése