41. rész: Könyörögj*

41. rész: Könyörögj*

A hideg földön feküdtem, kezeim szabadok voltak. Valaki térdelt előttem, de nem volt elég erőm ahhoz, hogy meg nézzem ki is az.

Levegőért kapkodtam, s sípolt a tüdőm, mintha valaki fojtogatna.

-          Csak, hogy magadhoz tértél, te ribanc. – Ezt a nyávogó hangot ezer közül ois felismerném.

Vörös körmei megmarkolták a hajamat, s kényszerített, hogy rá nézzek.

-          Kíváncsi vagyok, hogy vajon úgy is kellesz-.e majd Adam-nak, ha megcsonkítalak. – Egy kést vett fel a földről, s a combomba vágta. Összeszorított fogakkal tűrtem a fájdalmat, s pár pillanat múlva már a vértócsában feküdtem. A saját vértócsámban.

-          Sikíts te kurva, azt akarom, hogy ordíts a fájdalomtól, hogy az életedért könyörögj. – Elvette a combomon tartott kezemet, s az ujjaimat nézegette. – Remegve néztem az ellenkező irányba, ahol a kopasz férfi figyelt minket. Könyörgően néztem rá, de az Ő szeme semmi érzelmet nem tükrözött, olyan volt akár egy báb, amit akkor vesznek elő a szekrény mélyéről mikor szükség van rá, egyébként érzelem mentes arccal ül a sarokba, és várja, hogy valaki használja. Ő is pont ilyen volt, ahogyan nézett minket. Mint egy báb.

-          Nézz rám. Azt akarom, hogy végig nézd, ahogyan levágom szépen sorjába az ujjaidat. Melyikkel is kezdjem? – Olyan volt, mint egy őrült. Csak nézte az ujjaimat, s úgy válogatott közöttük, mintha a piacon lenne. Rémisztő volt.

-          Meg is van, asszem ezzel kezdem itt ni. A gyűrűs ujjaddal. Milyen szép, gyűrű, biztosan nagyon drága volt. – hangja megkeményedett, s egy határozott mozdulattal, eltörte az ujjamat.

A fájdalom ismét lesújtott rám, olyan volt mint egy vissza térő rémálom. Félsz tőle, s reménykedsz benne, hogy sosem tér vissza. De mindig eljön érted, mikor a legsebezhetőbb vagy. Megragad, s elvisz a kínok, a szenvedés, s a fájdalom mezejére, ahonnan csak nehezen szabadulhatsz meg. Ahol kell valaki., hogy megszabadítson, de értem nem jön senki. S innen nem jutok ki egyedül. Itt fogok belehalni a fájdalomba, a fájdalom az én visszatérő rémálmom.

-          Nos, most pedig, szépen levágom az ujjadat. Nézd csak, hogy serken ki a vér a csontjaid közül, ugye milyen szép látvány. Gyönyörű. – Ez a nő őrölt. Az izzadság patakokban folyt végig a homlokom, a fájdalom mezejéről jövő patak volt ez. Éreztem, hogy képtelen vagyok több szenvedést elviselni. A testem feladta a harcot, ennyi volt, itt fogok meghalni egy őrült kezei között, mily gyalázatos vég ez. Szánalmas.