69. rész: Ne kínozz!*

69. rész:  Ne kínozz!*

Lélegzet visszafojtva ültünk egymással szemben Lucas-sal a repülőgép üléseiben. Egyikőnk sem tudta, mit is kellene mondani, hogyan tovább. Lefeküdtünk és a barátságunk szinte teljesen szertefoszlott. Porrá hullt a kezeink között, az élvezet martalékévá lett. Szörnyű.

Váratlanul halk puffanást hallottam magam mellől, ahogyan leült mellém a sebhelyes férfi.

-          Mit keresel itt? – Lucas morogva szólalt meg, s a mellettem ülő férfi az arcába röhögött.

-          Igor parancsa, én leszek a kísérőtök, hogy minden simán menjen. – Egy laza mozdulattal felvette a szemüvegét, és kényelmesen elhelyezkedett a székben.

-          Nagyszerű. – Lucas unottan felállt a helyéről, és a lehető legmesszebb ült le tőlünk.

-          Én nem tenném. – Elkapta a karomat és durván visszarántott a helyemre.

-          Mert? – Levette a szemüvegét, s undorodva nézett rám.

-          Mert duzzog a kicsike. Itt vagy te a lány, akibe reménytelenül szerelmes, de a büszkesége nem engedi, hogy együtt legyetek, valamint Igor is megölne, ha tudná, hogy lefeküdtetek. Mit gondolsz miért jött el veled, ha egészen idáig lehetetlen lett volna rábeszélni, de NEKED igent mondott, ha cserébe megdughat. Milyen romantikus. Persze rólam se feledkezzünk meg, én már csak hab vagyok a torta tetején. – Szemmel láthatóan nagyon élvezte a helyzetet, bár én koránt sem tartottam annak.

-          Marhaságokat beszélsz.

-          Igazán? Ennyire vak vagy? Nem veszed észre, ha valaki őszintén szeret. Nem hiába kerül most, fél. Életében először nem Ő irányít, és ez megijeszti. – A férfi ismét kényelembe helyezte magát, s ezúttal nem akadályozott meg.

Halk léptekkel közeledtem felé, izmos háta előre görnyedt testtartása, hanyag volt, izmai feszesek.

-          Leülhetek? – Nem nézett rám, még csak válaszra sem méltatott.

-          Nem mondtam, hogy leülhetsz. – Felelte, mikor leültem.

-          De azt sem, hogy nem.

-          Miért kínzol? – Kérdezte elgyötört hangon. Szemei fénytelen voltak, eltűnt belőlük az élet, arca megviselt volt, mintha küzdene önmagával.

-          Én nem kínozlak.

-          De hogy is nem. – Lucas egész testével felém fordult, s váratlanul az ölébe rántott, majd ajkait szorosan az enyémekhez nyomta.

Csókja, oly heves volt, mint még soha. Több érzelem is keveredett benne, vágy, keserűség, szenvedés, gyengédség.

-          Ezt miért kaptam?- Kérdeztem levegőért kapkodva.

-          Mert ezt váltod ki belőlem. Nem vagyok a szavak embere, de ezt váltod ki belőlem. Összezavarsz. Egyik pillanatban még forrón ölelnélek, majd a következőben eszembe jut, hogy meg kell ölnöm téged, és hirtelen elhatalmasodik rajtam valami ijesztő érzés. Nem tudom leírni. Fogalmam sincs róla, hogy, hogyan kellene veled viselkednem ezek után. – Szavai olyan esetlenek voltak, és gyengédek, hogy legszívesebben azonnal megcsókoltam volna. Fejét vállamra hajtotta, s úgy motyogta az utolsó mondatot.

-          Nem akarok beléd szeretni, nem akarok örökké Andy mögött kullogni, belehalnék a szégyenbe. –Mindketten tudtuk, hogy itt már szó sincs jövő időről, ez már megtörtént, Lucas belém szeretett, s küzd ez ellen. A kérdés már csak az, hogy vajon meddig küzd. 

Íme a sebhelyes arcú férfi 

Név szerint: Joe 

 (tessék oda képzelni a sebet az arcára xD)