62. rész: Eszméletlenül*

62. rész: Eszméletlenül*

Fogalmam sincs róla, hogy mikor térhettem magamhoz. Hiába próbáltam megmozdulni, képtelen voltam rá, kezeim a fejem mellett lógtak magatehetetlenül, akár csak a lábaim. Semmit nem éreztem, még a kínzó fájdalmat sem, melyre felkészültem lelkiekben. Kínzó fényesség tört fel valahonnan, s már kezdtem azt hinni, hogy meghaltam és talán a mennybe kerültem, de illúzióm egy pillanat alatt szertefoszlott. Halk csöpögést hallottam magam mellől, majd ahogy oldalra fordítottam a fejemet egy alak magasodott fölém. Hosszú összes haját feszes kontyba fogta össze, fehér inget viselt, rajta egy sötétszürke köténnyel. Zöld szemei barátságosan csillogtak, jobb kezében egy szivacsot tartott, mellyel óvatosan lemosta az arcomról a vért.

-          Ki maga? – Hangom meglepően élettel teli volt.

-          A nevem Mary. Jól helyben hagytak ezek az állatok. – Ismét megmártotta a szivacsot a langyos vízben, s azzal egy időben kinyílt a nehéz vasajtó.  Ismét megjelent két alak az ágyam mellett, s érdeklődve néztek végig rajtam.

-          Szép munkát végeztél. Látom, megéred a pénzedet. – Felelte Lucas keresztapja, s egy köteg pénzt nyújtott át a sebhelyes arcúnak.

-          Sajnos a kihallgatásig nem jutottunk el, a csaj elájult. – Nevetve paskolta meg az arcomat, és kikapta a kedves idős hölgy kezéből a szivacsot. Erősen rányomta az arcomra, majd egyre lejjebb haladt egészem a hasam aljáig.

-          Elég a szórakozásból. Tudd, meg, hogy hol van a napló. – Közölte a másik, s kisétált a szobából.

-          Cseréje le az ágyneműt, és adjon neki tiszta ruhát, bűzlik a csaj rendesen. – Undorodva végig nézett rajtam, majd ő is követte az előtte lévőt, és kettesben maradtunk Mary-vel.

-          Meg tudsz mozdulni? – Kérdezte lágyan.

-          Nem sajnos. Csak a fejemet tudom mozdítani. – Mély lélegzetet vett, benyúlt a hónom alá, majd egy erős rántással felemelt az ágyról, és a hideg kőre fektetett.

Lecserélte a lepedőt, és az ágyneműt, majd az ajtó ismét kinyílt, és egy lavórral egyensúlyozó gyerek lépett be rajta. A gyermek alig lehetett 5éves, mégis kitartóan cipelte maga előtt a nehéz lavórt. Büszkén rámosolyogtam, majd néztem, ahogyan szégyenlősen kirohant.

-          Ő Alex, még csak 5éves lesz, de nagyon nagy segítség nekem. – A hölgy levetette az összes ruhát rólam, s óvatosan megmosdatott a szivaccsal.

-          Köszönöm. – Feleltem fáradtan.

-          Igazán nincs mit kedveském. – A hölgy visszafektetett a tiszta ágyneműre, végig simított az arcomon, és magamra hagyott.

-          Én a helyedben nem nagyon kötnék barátságot senkivel sem. – A sebhelyes férfi ült le az ágyam szélére, és erősen megszorította a combomat.

-          Miért?

-          Mert te már úgy sem fogsz sokáig élni. – Vészesen közel hajol hozzám, az ajkaimat nézte, s durván beleharapott. Fájdalmasan ordítottam fel, éreztem a vér ízét a számban.

-          Nocsak, egy aprócska harapás mekkora kárt tud tenni. – Hatalmas tenyere lábam között pihent, pont ott ahol megharapott.

-          Mondd meg, hogy hol van a napló! – Erősen megmarkolta a sebemet, és egyre erősebben szorította. Könnyezve ráztam a fejemet, és igyekeztem nem a fájdalomra koncentrálni.

-          Látom nem értjük egymást. Kezd múlni a drog hatása, mozgasd meg a végtagjaidat, gyerünk. – Igaza volt, éreztem, ahogyan a zsibbadnak a tagjaim, de tudtam mozgatni az ujjaimat.

-          Kelj fel! – Óvatosan próbáltam talpra állni, de lecsúsztam az ágyról.

-          Ne húzd az időt. – Hajamnál fogva rángatott fel, majd gyomorszájon ütött. Megfeszítettem a hasizmomat, és egy jobb horoggal jutalmaztam meg.

-          Ez az, na ez már nem volt rossz. – Nevetve esett újra nekem. Letepert a földre, ráült a csípőmre, majd hirtelen eszméletlenül esett rám.