62. rész: Eszméletlenül*
Fogalmam sincs róla, hogy mikor térhettem magamhoz. Hiába
próbáltam megmozdulni, képtelen voltam rá, kezeim a fejem mellett lógtak
magatehetetlenül, akár csak a lábaim. Semmit nem éreztem, még a kínzó fájdalmat
sem, melyre felkészültem lelkiekben. Kínzó fényesség tört fel valahonnan, s már
kezdtem azt hinni, hogy meghaltam és talán a mennybe kerültem, de illúzióm egy
pillanat alatt szertefoszlott. Halk csöpögést hallottam magam mellől, majd
ahogy oldalra fordítottam a fejemet egy alak magasodott fölém. Hosszú összes
haját feszes kontyba fogta össze, fehér inget viselt, rajta egy sötétszürke
köténnyel. Zöld szemei barátságosan csillogtak, jobb kezében egy szivacsot
tartott, mellyel óvatosan lemosta az arcomról a vért.
-
Ki maga? – Hangom meglepően élettel teli volt.
-
A nevem Mary. Jól helyben hagytak ezek az
állatok. – Ismét megmártotta a szivacsot a langyos vízben, s azzal egy időben kinyílt
a nehéz vasajtó. Ismét megjelent két
alak az ágyam mellett, s érdeklődve néztek végig rajtam.
-
Szép munkát végeztél. Látom, megéred a pénzedet.
– Felelte Lucas keresztapja, s egy köteg pénzt nyújtott át a sebhelyes arcúnak.
-
Sajnos a kihallgatásig nem jutottunk el, a csaj
elájult. – Nevetve paskolta meg az arcomat, és kikapta a kedves idős hölgy
kezéből a szivacsot. Erősen rányomta az arcomra, majd egyre lejjebb haladt
egészem a hasam aljáig.
-
Elég a szórakozásból. Tudd, meg, hogy hol van a
napló. – Közölte a másik, s kisétált a szobából.
-
Cseréje le az ágyneműt, és adjon neki tiszta
ruhát, bűzlik a csaj rendesen. – Undorodva végig nézett rajtam, majd ő is
követte az előtte lévőt, és kettesben maradtunk Mary-vel.
-
Meg tudsz mozdulni? – Kérdezte lágyan.
-
Nem sajnos. Csak a fejemet tudom mozdítani. –
Mély lélegzetet vett, benyúlt a hónom alá, majd egy erős rántással felemelt az
ágyról, és a hideg kőre fektetett.
Lecserélte a lepedőt, és az
ágyneműt, majd az ajtó ismét kinyílt, és egy lavórral egyensúlyozó gyerek
lépett be rajta. A gyermek alig lehetett 5éves, mégis kitartóan cipelte maga
előtt a nehéz lavórt. Büszkén rámosolyogtam, majd néztem, ahogyan szégyenlősen
kirohant.
-
Ő Alex, még csak 5éves lesz, de nagyon nagy
segítség nekem. – A hölgy levetette az összes ruhát rólam, s óvatosan
megmosdatott a szivaccsal.
-
Köszönöm. – Feleltem fáradtan.
-
Igazán nincs mit kedveském. – A hölgy visszafektetett
a tiszta ágyneműre, végig simított az arcomon, és magamra hagyott.
-
Én a helyedben nem nagyon kötnék barátságot
senkivel sem. – A sebhelyes férfi ült le az ágyam szélére, és erősen
megszorította a combomat.
-
Miért?
-
Mert te már úgy sem fogsz sokáig élni. –
Vészesen közel hajol hozzám, az ajkaimat nézte, s durván beleharapott. Fájdalmasan
ordítottam fel, éreztem a vér ízét a számban.
-
Nocsak, egy aprócska harapás mekkora kárt tud
tenni. – Hatalmas tenyere lábam között pihent, pont ott ahol megharapott.
-
Mondd meg, hogy hol van a napló! – Erősen megmarkolta
a sebemet, és egyre erősebben szorította. Könnyezve ráztam a fejemet, és
igyekeztem nem a fájdalomra koncentrálni.
-
Látom nem értjük egymást. Kezd múlni a drog
hatása, mozgasd meg a végtagjaidat, gyerünk. – Igaza volt, éreztem, ahogyan a
zsibbadnak a tagjaim, de tudtam mozgatni az ujjaimat.
-
Kelj fel! – Óvatosan próbáltam talpra állni, de
lecsúsztam az ágyról.
-
Ne húzd az időt. – Hajamnál fogva rángatott fel,
majd gyomorszájon ütött. Megfeszítettem a hasizmomat, és egy jobb horoggal
jutalmaztam meg.
-
Ez az, na ez már nem volt rossz. – Nevetve esett
újra nekem. Letepert a földre, ráült a csípőmre, majd hirtelen eszméletlenül
esett rám.

Hogy fulladna meg egyszer a vérébe! Remélem nem sokáig lesz a képbe az a sebes pszhiopata... Amúgy nagyon jó lett ez a rész is! Hozd mihamarabb a kövit! :)
VálaszTörlésFúúj,de utálom a pasast... :P Minél előbb hozd a kövit :* :)
VálaszTörlésSieteeek :)
VálaszTörlésKöviiiiiit
VálaszTörlésMa este mar jon a koviii :)
VálaszTörlésjupiiii :DDD
VálaszTörlés