Dupla rész*

57. rész:

Remegő ajkakkal hajoltam közelebb Lucas-hoz. Tekintetét az enyémbe fúrta, alaposan körbe nézett, hogy figyel-e minket valaki, majd ismét rám nézett.

 Nagyot kortyoltam a gőzölgő kávéból, s vártam, hogy megszólaljon.

- Holnap reggel elutazom a hétvégére. Erre az időre mást bíznak meg a ,megfigyeléssel. Ha gyanúm helyes, akkor Joe lesz az. Joe a keresztapám egyik embere, csak a legkényesebb ügyeknél szokott beavatkozni. Nem tudom, hogy mire készülnek, de rosszat sejtek. Valami készül, de ilyen rövid idő alatt lehetetlen kideríteni, hogy mi is az pontosan. - Hálásan néztem rá, s eszembe jutottak Andy szavai vele kapcsolatban.

- Miért mondja el ezt nekem?

- Először is, hagyjuk ezt a magázást. Nem vagyok olyan öreg. Másodszor pedig, én akarok az első lenni akivel harcolsz. Felkeltetted az érdeklődésemet, és ez nagy szó. Tisztellek azért amit elértél. Tudom, hogy te ölted meg az apádat, és azt is tudom, hogy Andy-hez a szíved vezérelt. De Andy, sem olyan jó fiú, mint amilyennek mutatja magát. Neki is megvannak a maga titkai akárcsak mindenkinek. - Átnyúlt az asztalon, és a kezmebe nyomott egy apró papírt.

- Mi ez? - A papíron számok voltak.

- A telefon számom. Van egy olyan érzésem, hogy szükséged lesz rá. Ne veszítsd el. - Elegánsan felállt az asztaltól, s távozni készült.

- Várj. Azt, mondtad, hogy segítesz ezeket beszerezni. - Halványan elmosolyodott, s felém fordult.

- Kövess. - Hang nélkül haladtam mögötte a plázában.

- Én itt szoktam vásárolni. - Megálltam az üzlet előtt, s megpróbáltam kibetűzni a nevét.

- Francia, nekem is sokig tartott megtanulni. - Az üzlet elején férfi ruhák, hátrébb pedig női ruhák voltak elhelyezve. Lucas egy hatalmas kosarat tolt mellém, majd minden neki tetsző dolgot a kosárba dobált.

- Mit művelsz?

- Gondolom nem tudod a méretüket. Ez a legegyszerűbb, amúgy se szeretek vásárolni. Legalább is ruhákat nem. - Alig fél óra alatt beszereztünk, mindent a listáról, már csak a fegyverek voltak vissza.
Óriási szatyrokkal sétáltunk a zsúfolt utakon.

- Erre. - Egy sikátor felé haladt, de hirtelen már nm tartottam olyan jó ötletnek ezt.

- Nem akarlak megölni. egyenlőre. - Elfutni úgy sem tudnák előle, így követtem.

Hármat kopogott egy rozzant öreg ajtón a sikátor közepén, majd az nyikorogva tárult ki előttünk. Az ajtóban gy szemüveges férfi jelent meg, elegáns öltönyben. Döbbenten néztem rá, valahogy nem éppen erre számítottam.

Az ajtó mögött a földön fegyverek voltak leterítve egy takaróra.

- Válasszatok. - A férfi eltűnt a folyosó végén.

- Hol vagyunk?

- Itt szerezheted be a legjobb fegyvereket, és elég megfizethető áron is vannak. - Érdeklődve hajoltam a folyosó irányába ahonnan egy fájdalmas sikoly hallatszott.

- Ne kérdezősködj, csak vásárolj. Ez itt a szabály. - Lucas egy utazótáskát vett fel a földről, s abba abba pakolta a fegyvereket.

- Tudod, hogy mi kell pontosan, vagy rakjak amit jónak látok. - Aprót bólintottam, mire a terem végében lévő pisztolyhoz sétált. A markolatán egy sas volt rá gravírozva. Gyönyörű volt.

- Tessék. Apró, de halálos.

- Köszönöm.

- Ne köszönd, csak tedd el. - Zsebembe csúsztattam a maroknyi pisztolyt, s vártuk, hogy visszatérjen a férfi.

- Csak ez lesz. Többre számítóttam. - Nézett Lucas-ra.

- Ma csak ez kell. Megjött az árú, amit rendeltem?

- Még nem. Elég nehéz beszereznem, de jövőhétre tuti, hogy meglesz. - A férfi rám nézett, véres ujjival felém nyúlt, de Lucas elkapta a csuklóját.

- Ő nem a fizetség része. - Az idegen azonnal elvette a kezét, de a szeméit nem vette le rólam, egészen addig míg teljesen el nem tűntünk a látóteréből.

Fázósan léptem közelebb Lucas-hoz, aki azonnal rám nézett.

- Bocsánat, csak fázom. - Meglepődtem, mikor nem taszított l magtól, ha nem egy étterem felé vezetett.

- Miért jöttünk ide?

- Gondolom egész nem ettél, későre jár. Idje vacsorázni. - A pincérnő széles mosollyal fordult Lucas felé, majd ahogy felém nézett, mosolya lehervadt.

Csábosan karolt a mellettem lévő férfiba, s az asztalunkhoz vezetett. Lucas kényelmetlenül feszengett a nő karmaiban, majd ahogy leültünk, fellélegzőt.

- Latom, nem szereted, mikor körül rajonganak. - Jegyeztem meg mosolyogva.

- Nem. A legtöbb férfi oda van érte, én viszont hányok, az ilyn könnyű nőktől. - Maga elé vette az étlapot, s azt kezdte el tanulmányozni.

- Te nem eszel? - Kérdezte, mikor észre vette, hogy engem nem igazán érdekel az étlap.

Lucas is abba az irányba fordult, amerre néztem, s mintha érzelmet láttam volna az arcán. egy pillanatra olyan volt, mintha örömöt láttam volna a szemében.

Az utca túloldalán egy anyuka állt, vele szembe csintalan kisfia dobálta Őt hógolyóval, s nevetve szaladt el az anyukája elől.

Éreztem, ahogyan egy könnycsepp gördül le az arcomon. Mark jutott az eszembe. Szegénykém Andy szüleinél van már mióta. Rettentőm hiányzik.

58. rész:

Lucas lassan felém fordult, ismét felvette a szokásos álcáját. A korábbi érzelmeknek nyomuk sem volt.

- Eszedbe jutott Mark? - Hirtelen fordultam felé, váratlanul ért a kérdés.

- Honnan tudsz róla?

- Megfeledkeztél a tényről, hogy mi miért is találkoztunk. Az a dolgom, hogy mindent tudjak rólad, és ezt a megfelelő időben fel is tudjam használni ellened. - A pincér felvette a rendelésünket, széles mosolyt küldött a velem szemben ülő felé, majd távozott. Egyre jobban ellepte az agyamat a szürke köd. Az idegeim pattanásig feszültek egy pillanat alatt.

- Igen. - Feleltem tömören. Rettegtem a gondolattól, hogy esetleg baja eshet Mark-nak.

- Tudod, azzal, hogy Mark-ot Andy szüleire bíztátok, Őket is belekevertétek az ügybe. - Értelmetlenül pislogtam rá, mire elmagyarázta a dolgokat.

- Ha oda kerül a sor, senki és semmi sem állhat a keresztapám útjába, hogy tönkre tegyen téged, akár lelkileg akár fizikailag. Remélem nem felejtetted el azt, sem, hogy ebben én hatalmas segítséget nyújtok neki.

- Nem, nem felejtettem, csak....

- Csak?

- Csak nem tudom, kezdek bízni benned. Tudom, hogy nem lenne szabad, de még is úgy érzem, hogy bármit elmondhatok neked, te nem ítélsz e érte.

- Ez igaz is. Nem ítéllek el, de felhasználom ellened a titkaidat. - Erről megfeledkeztem. Andy minden nap figyelmeztet, de mikor vele vagyok, nem érzem úgyhogy félnem kellene tőle. Sajnos megbízom benne, és ezt nm lenne szabad.

- Te nem szeretnél családod? - Szemmel láthatón váratlanul érte a kérdésem, de rövid időn belül válaszolt.

- Az én életembe nem fér bele egy feleség és egy gyerek. A végén még úgy járnék mint Andy, és kénytelen lennék bosszút állni értük.

- Ezek szerint szeretnél családot, de félsz kockáztatni. - Következtettem.

- Hmm.....ügyes. Így van. - A pincér nő letette elénk a rendelt ételt, majd Lucas felé fordult, a tányéra mellé tett egy cetlit, s halkan a fülébe suttogott.

- Hívj fel. - Gyilkos pillantást küldött felém,  majd távozott.

- Telefonszám? - Kérdeztem.

- Igen. - Összegyűrte a cetlit, és egy dobással az ajtó melletti kukba dobta a pincérnő szeme láttára, akinek ez nagyon nm tetszett. Dühöngve trappolt felénk.

- Egy nagyszerű lehetőséget dobtál most a kukába. - Lucas érzelem mentes arccal nézett a dühöngő nőre, majd felém fordult. Értettem a célzást és megkocogtattam a nő vállát.

- Ha megkérhetnélek szállj le a vőlegényemről, nem bukik a ribancokra. - A nő arckifejezése azonnal megváltozott. Feje még vörösebb lett, ajkai remegtek az elfojtott sírástól, jobb lábával dobbantott egyet, majd elszalad.

- Huu. Nem semmi egy nőszemély. - Lucas jó ízűen nevetett fel, hangja betöltötte a teremet.

- Köszönöm másodszorra is, hogy megmentettél drága menyasszonyom.

- Igazán nincs mit, legközelebb te mentesz meg engem.

- Megbeszéltük. - Intettünk egy másik pincérnek, majd fizetés után távoztunk.

- Innen elválnak útjaink, bárcsak láthatnám Andy arcát, mikor megtudja, hogy az egész napot velem töltötted. - Gonoszul elmosolyodott, majd a kezembe nyomta a szatyrokat.

- Miből gondolod, hogy megtudja. - Jobb szemöldöke a magasba ugrott, s olyan fejet vágott, mint aki csak azt kérdezné: "Engem akarsz hülyének nézni?".

- Igazad van,megmondom neki. - Feleltem nevetve.

- Ne feledd, holnaptól nem eszek itt. - Tekintetével, mintha azt sugallta volna" Vigyázz magadra. De nem mertem volna megkockáztatni, azt, hogy megkérdezzem tényleg aggódik-e értem.