1. rész: Éjszaka fantomja

Céltalanul bolyongtam az éjszakában.  Az eső megunhatatlanul szakadt,  fázósan húztam össze a vékony kabátomat. Ujjaimat lassan mozgatni kezdtem, hogy egy kis vér jusson elgémberedett tagjaimba.

Vacogva haladtam az őszi éjszakában, majd egy kávézóba tértem be, hogy kicsit felmelegedjek.

Megkönnyebbülve dobtam a széktámlájára a vizes kabátomat.

Kíváncsian pillantottam körbe a helyiségben. Egyszerű hangulatos kis kávézó volt, néhány gyönyörű kovácsolt vas asztallal és székkel. Rajtam kívül csak a pincér tartózkodott itt, aki most fáradt mosolyt erőltetett az arcára, és felém igyekezett.  Apró  nevető ráncok keresztezték arcát, fekete farmert és fehér inget viselt.  Sötét barna  szemivel alaposan végig mért, majd elmosolyodott. Testtartása feszes volt, egy ragadozóéra emlékeztetett aki éppen most készül becserkészni áldozatát.

- Mit hozhatok? – Kérdezte mikor elém ért.

- Csak egy kávét kérek. – Feleltem, de egy pillanatra sem néztem rá. Sokkal jobban érdekelt az a férfi, aki ebben a pillanatban lépet be.  Tipikus rossz fiúnak tűnt.

Magas volt, úgy 190cm-nek tippelném, fekete haját megtépázta a kinti időjárás.  Szintén fekete bőrkabátot és ugyan csak fekete farmert viselt. Mintha csak egy éjszakai fantom  jött volna be azon az ajtón.

Kutakodva körbe nézett, majd tekintete megállapodott rajtam, de csak egy futó pillantást vetett rám, és rögtön  le is ült nekem háttal.

- A kávéd.  – Illedelmesen megköszöntem, majd továbbra is a nekem háttal ülő alakot figyeltem, Elmélyültem beszélgetett a pincérrel, közben össze-vissza hadonászott.

Mindketten idegesnek tűntek, néha felém fordultak, ellenőrizni, hogy figyelem-e őket. A férfi hirtelen felállt kezet fogott a pincérrel majd távozott.

Egy húzásra kiittam a kávémat, és utána siettem.

Azonnal kiszúrtam sötét alakját, és követni kezdtem. Nem tudom hogy miért, de valami azt súgta esemény dús éjszaka elé nézek. Mindig kerestem a bajt, de ezúttal túl messzire mentem. A férfi egy sikátorba ment, gyorsan utána szaladtam, de sehol sem volt. Egyszerűen eltűnt. Idegesen forogtam körbe-körbe de hiába.

Mély lélegzetet vettem majd haza felé vettem az irányt, de egy kéz fonódott a nyakam köré.

- Kinek dolgozol? – A sötét alak egyenesen a szemembe nézett, leheletét éreztem az arcomon. Finom mentolos volt. Akaratlanul is lehunytam a szemeimet, mikor ismét kinyitottam a férfi türelmetlen tekintetével találtam szemben magamat. Tenger kék szemei idegesen villantak meg az  éjszakában.

- Senkinek. – Leheltem elfúló hangon. Forgott velem a világ egyre nehezebben lélegeztem, bepánikoltam. Erőtlenül próbáltam lefejteni ujjait a nyakamról, de azok csak még erősebben szorítottak.

- Ne hazudj, különben itt helyben eltöröm a nyakad. – Hanga félelmetes volt. Tudtam, hogy nem hazudik. Képes lenne megölni.

- Nem hazudok. – Lassan engedett a szorításon. Magatehetetlenül csuklottam össze a vizes talajon.

- Ki vagy te? – Leguggolt elém, átkarolt, és segített talpra állni. Görcsösen kapaszkodtam karjaiba, úgy éreztem képtelen vagyok a saját lábamon megállni.

- A nevem Emily Garcia. – A nevem hallatán elgondolkodott, majd értetlenül nézett rám.

- Hogy kerülsz az utcára ilyen későn. Már rág fellőtték a pizsit kislány. – Hanga csöpögött a gúnytól. Döbbenten néztem rá, valami frappáns válasszal akartam neki vissza vágni, de semmi nem jutott az eszembe.

- Menj haza. Veszélyes az utca egy ilyen ártatlan lánynak. – Elengedett, majd hátat fordított, s lazán elsétált.

Döbbenten néztem utána, az imént történt kép sorok villámként cikáztak a szemem előtt.

Megráztam a fejemet, hogy kitisztuljon az elmém, majd lassan haza bicegtem. Légzésen normalizálódott, de éreztem hogy ennek az éjszakának a nyomai, nem csak az elmémbe marták magukat, hanem a bőröm be is.