71. rész: Sosem lehetsz az enyém*

71. rész: Sosem lehetsz az enyém*

 11:50kor már a korhát előtt markoltunk. Lucas sorba vette be a fájdalomcsillapítókat, Joe a terepet vette szemügyre, míg én az ujjaimat tördeltem.

-          Itt az idő. – Egy emberként szálltunk ki az autóból, s mikor a bejárat elől eltűnt a két fegyveres férfi, beléptünk az ajtón.

-          Szét vállunk. A boncteremnél találkozunk. – Közölte Joe.

Jobbra indultam, elővettem egy egyszerű kézi tükröt, s onnan lestem az őrcserét, majd a megfelelő időpontban futásnak eredtem. Ezt az apró trükköt, minden folyosó végén eljátszottam.  Gyerekjáték volt az egész.

A boncteremben 15 asztal volt letakarva, a fiúk villám gyorsan tépték le a lepedőt a testekről.

Undorodva vártam, hogy megtalálják a megfelelőt.

-          Itt van! – Kiáltotta, Joe.

-          Hogyan tovább. 15percunk maradt. – Lucas idegesen dobolt az ujjaival, s közben alaposan szemügyre vette a termet.

-          Meg van! – Elővett egy fekete szákot, s belehelyezte a hullát, majd a vállára kapta.

-          Ez most komoly? – Kérdeztem döbbenten.

-          Van jobb ötleted? – Vállat vontam, majd futásnak eredtünk.

A korház után egyenesen a repülőgéphez hajtottunk. Remegve gondoltam bele, hogy egy emberi test van a csomagtartóban. Egy röpke pillanatra, elfogott a kísértés, hogy kicseréljük a testet, de ezzel Andy-ék testi épségét is veszélybe sodornám.

-          Min gondolkodsz? – Kérdezte Lucas a kormány mögül.

-          Semmin. – Feleltem közönyösen.

Aurora megmondta, hogy a test nem kerülhet rossz kezekbe, már pedig Igor határozottan nem a megfelelő személy erre a feladatra.

A repülő útzökkenő mentesen telt, könnyen ki és bepakoltunk a zsákot az autóból.

Igor már az bejárati ajtó előtt állt, s onnan nézett mindeket. Arcán önelégült mosoly ült, mellyel csak még öregebbnek, és gonoszabbnak tűnt.

-          Nagyszerű munkát végeztetek. -  Apró kulcsot ejtett a tenyerembe, s innentől fogva minden figyelmét a csomagtartóra fordította.

-          Várj! – Lucas kiabált utánam, majd karon ragadott, s a szobájába vezetett.

-          Mondanom kell valamit. – Fel-alá járkált a szobában, szemmel láthatóan nagyon idegesnek tűnt.

-          Andy megpróbált megszökni, így … nincs a legjobb formájában. – Felelte sejtelmesen.

-          Ez mit jelent? – Meg sem vártam a válaszát, csak rohantam, le a cellákhoz.

Mindenki azonnal mosolyogva fogadott, s a nyakamba ugrottak, amint kitártam a rács ajtaját. Egyedül Andy ült véresen, szakadt ruháiban a hideg padlón. Gyengéden megérintettem véres arcát, mire szemhéja enyhén megrebbent, de más jelét nem adta, hogy tudatában lenne a körülötte lévő dolgoknak.

-          Vigyük a szobádba. – Lucas szó nélkül engedelmeskedett. Felemelte Őt, s egészen az ágyig cipelte, nyomában belünk.

-          Hozzatok, vattát, vizet, cérnát, tűt, kést, és a lehető legerősebb alkoholt, ami csak van. – Széttéptem a pólója maradványait, majd alaposan megvizsgáltam a sérüléseit.

Mellkasán több égési nyom volt, szemhéja felrepedt, s rengeteg vágás volt a mellkasán.

A vattát alkoholba mártottam, majd alaposan lemostam a sebeit. Ezután összevarrtam a szemöldökét, és a mellkasán lévő egyik mélyebb vágást. Langyos vízzel lemostam a vért, és az alkohol szagot a testéről, majd apró puszit nyomtam a homlokára. Tűz forró volt a homloka.

Ajkai megremegtem, majd halk hangok halasztottak, de képtelen voltam kivenni a szavait.

-          Mit mondott? – Kérdeztem, miközben a fejét simogattam.

-          A volt feleségét emlegette. – Akaratlanul is elvettem a kezemet, s kisétáltam a szobából.

Lecsúsztam a falmentén, s a kezembe temettem az arcomat.

-          Baj van? – Gúnyos hang tört fel a csendből, s egy árnyék magasodott fölém.

-          Nincs.

-          Hazudsz. – Szólt a hang.

-          Csak fájt, ez a dolog. Nem értem, hogy miért. Pedig már nem kellene, hogy fájjon. Hiszen annyi minden történt, még is meghasad a szívem. – Lucas nem mondott semmit, leguggolt mellém, majd megcsókolt.

-          Ugyan ezt érzem, minden nap, minden egyes percében, mert sosem lehetsz az enyém. 

70. rész: Erre neked kell rájönnöd*

Sajnos a dupla rész, nem jött ma össze :( De kárpótlásul, holnap hozok egy extra hosszú részt nektek :) 

70. rész: Erre neked kell rájönnöd*

A hotel, melybe a szállást Igor lefoglalta nekünk, meseszép volt. Egy teljes lakosztály volt a miénk. Egy nappalival, melyben egy bárszekrény foglalt helyet, jobbról a fürdő, balról pedig egy hatalmas hálószoba volt. Az egészben egyetlen hiba volt.

-          Egy hálószoba van. – Kétségbeesetten néztem a mögöttem álló férfiakra, akik a bárpultot vették jobban szemügyre.

-          Valaki alhat a kanapén, az ágyon meg ketten is kényelmesen elférünk. – A sebhelyes férfi hatalmas léptekkel közeledet felém. Átölelte a derekamat, s az ágyra dobott. Laza mozdulattal levette a pólóját, s rám mászott.

-          Szállj le róla, Joe. – Lucas fegyvert szorított a halántékához, míg a másik kezében egy wiskey-s üveget szorongatott. A fölém magasodó alak, megadóan vonult vissza.

-          Kössz. – Feleltem, s rá néztem Lucas-ra. Tekintete mérhetetlen kétségről árulkodott. Legszívesebben forrón megcsókoltam volna, hogy, minden kétségét elfelejtse. De még sem tetem. Nem mertem. Féltem, hogy esetleg ellök magától.  Túl sok volt a csalódás.

Nem mondott semmit, csak meghúzta az üveg tartalmát, s levágódott a kanapéra.

Hírtelen ötlettől vezérelve, elővettem a zsebembe rejtett apró kártyát, s tárcsáztam a számot.

-          Halo? – Mély rekedtes hang szólt a túloldalról.

-          Itt Emily Garcia. – Halk cuppogás követte az eseményeket, majd egy női sikoly.

-          Most már ráérek. – Felelte az arc nélküli hang.

-          A rendőrség a hullát a Szent Patrick korházba szállítatta, fel akarják boncoltatni, holnap 2kor. A kórházat 15 rendőr figyeli. Három közvetlen a boncterem ajtaja előtt, és minden bejártnál minimum egy őr áll fegyverkezve. Délben van a váltás, mindössze 30percetek van, mielőtt az összes őr elfoglalja a helyét. Jó szórakozást. – Majd a vonal megszakadt.

Döbbenten sétáltam át a nappaliba, ahol egedül Lucas-t találtam két üres üveg mellett. Lehetetlen, hogy ennyit el lettem volna.

-          Istenem, mi lett veled? – Nagy nehezen felnyaláboltam a kanapáról, s belöktem zuhany alá, és megengedtem a hideg vizet.

Láthatatlan fátyolként hullt rám a felismerés. Minden a zuhannyal kezdődött. Az első csók, az első érintések, s most újra itt vagyunk.

Nem bírtam tovább. Térdre ereszkedtem előtte, s birtokba vettem ajkait.  Leheletétől, én is megrészegültem. A vág ostora ismét lecsapott ránk. Lucas tökéletes szerető, még részegen is. De tudtam, hogy hibát követek el. Elváltam ajkaitól, majd megtöröltem vizes haját.

Joe kényelmesen ült a bárpult előtt kezében, egy pohár itallal.

-          Segítenél? – Meg sem mozdult, csak nézte, ahogyan lefektetem az ágyba, s gyengéden betakarom.

-          Kutya legyek, ha értelek titeket. – Szólalt meg váratlanul mögülem.

-          Mit nem értesz? – Elfogadtam a felém nyújtott vodkás poharat, majd egy húzásra kiittam a tartalmát.

-          Hát, ezt az egészet. A vak is látja, hogy majd meg vesztek egymásért, még sem vagytok együtt. Miért? – Akaratlanul is az alvó alakra tévedt a tekintetem.

-          Bonyolult.

-          Ráérek.

-          Lucas előtt Andy-be voltam őrülten szerelmes, s ha meglátom, még mindig hevesen ver a szívem, de sajnos csalódtam benne. Lucas, pedig minden ott volt mellettem, de meg akar ölni. Nevetséges. Miért mindig a lehetetlen pasikba szeretek bele? – Kérdeztem sokkal inkább magamtól, mint sem Joe-tól.

-          Lucas nem akar megölni, de ha Igor megkérné rá, lehet, hogy megtenné. Igor a markában tartja, Őt.

-          Hogyan?

-          Csak nem gondolod, hogy elárulom. Erre neked kell rájönnöd. De minél hamarabb. 

69. rész: Ne kínozz!*

69. rész:  Ne kínozz!*

Lélegzet visszafojtva ültünk egymással szemben Lucas-sal a repülőgép üléseiben. Egyikőnk sem tudta, mit is kellene mondani, hogyan tovább. Lefeküdtünk és a barátságunk szinte teljesen szertefoszlott. Porrá hullt a kezeink között, az élvezet martalékévá lett. Szörnyű.

Váratlanul halk puffanást hallottam magam mellől, ahogyan leült mellém a sebhelyes férfi.

-          Mit keresel itt? – Lucas morogva szólalt meg, s a mellettem ülő férfi az arcába röhögött.

-          Igor parancsa, én leszek a kísérőtök, hogy minden simán menjen. – Egy laza mozdulattal felvette a szemüvegét, és kényelmesen elhelyezkedett a székben.

-          Nagyszerű. – Lucas unottan felállt a helyéről, és a lehető legmesszebb ült le tőlünk.

-          Én nem tenném. – Elkapta a karomat és durván visszarántott a helyemre.

-          Mert? – Levette a szemüvegét, s undorodva nézett rám.

-          Mert duzzog a kicsike. Itt vagy te a lány, akibe reménytelenül szerelmes, de a büszkesége nem engedi, hogy együtt legyetek, valamint Igor is megölne, ha tudná, hogy lefeküdtetek. Mit gondolsz miért jött el veled, ha egészen idáig lehetetlen lett volna rábeszélni, de NEKED igent mondott, ha cserébe megdughat. Milyen romantikus. Persze rólam se feledkezzünk meg, én már csak hab vagyok a torta tetején. – Szemmel láthatóan nagyon élvezte a helyzetet, bár én koránt sem tartottam annak.

-          Marhaságokat beszélsz.

-          Igazán? Ennyire vak vagy? Nem veszed észre, ha valaki őszintén szeret. Nem hiába kerül most, fél. Életében először nem Ő irányít, és ez megijeszti. – A férfi ismét kényelembe helyezte magát, s ezúttal nem akadályozott meg.

Halk léptekkel közeledtem felé, izmos háta előre görnyedt testtartása, hanyag volt, izmai feszesek.

-          Leülhetek? – Nem nézett rám, még csak válaszra sem méltatott.

-          Nem mondtam, hogy leülhetsz. – Felelte, mikor leültem.

-          De azt sem, hogy nem.

-          Miért kínzol? – Kérdezte elgyötört hangon. Szemei fénytelen voltak, eltűnt belőlük az élet, arca megviselt volt, mintha küzdene önmagával.

-          Én nem kínozlak.

-          De hogy is nem. – Lucas egész testével felém fordult, s váratlanul az ölébe rántott, majd ajkait szorosan az enyémekhez nyomta.

Csókja, oly heves volt, mint még soha. Több érzelem is keveredett benne, vágy, keserűség, szenvedés, gyengédség.

-          Ezt miért kaptam?- Kérdeztem levegőért kapkodva.

-          Mert ezt váltod ki belőlem. Nem vagyok a szavak embere, de ezt váltod ki belőlem. Összezavarsz. Egyik pillanatban még forrón ölelnélek, majd a következőben eszembe jut, hogy meg kell ölnöm téged, és hirtelen elhatalmasodik rajtam valami ijesztő érzés. Nem tudom leírni. Fogalmam sincs róla, hogy, hogyan kellene veled viselkednem ezek után. – Szavai olyan esetlenek voltak, és gyengédek, hogy legszívesebben azonnal megcsókoltam volna. Fejét vállamra hajtotta, s úgy motyogta az utolsó mondatot.

-          Nem akarok beléd szeretni, nem akarok örökké Andy mögött kullogni, belehalnék a szégyenbe. –Mindketten tudtuk, hogy itt már szó sincs jövő időről, ez már megtörtént, Lucas belém szeretett, s küzd ez ellen. A kérdés már csak az, hogy vajon meddig küzd. 

Íme a sebhelyes arcú férfi 

Név szerint: Joe 

 (tessék oda képzelni a sebet az arcára xD)

68. rész: Aurora*

68. rész: Aurora*

Lélegzet visszafojtva vártam, hogy tegyen valamit, de nem tett semmit. Meg sem mozdult. Némán feküdtünk egymás mellett, tapinthatóvá vált a feszültség köztünk. Végül összeszedtem a ruháimat, majd gyorsan felöltöztem.

-          Hova mész? – Nem fordult felém továbbra is a plafont bámulta.

-          Sétálok egyet. – A folyosó teljesen kihalt volt. Sehol egy árva lélek.

A szoba, amelybe beléptem, ismét sötét volt. Egyetlen árva gyertya világította meg az ágyban fekvő törékeny alakot. Magabiztos léptekkel sétáltam felé, majd leültem az ágy szélére, s megfogtam törékeny karját.

-          Tudtam, hogy visszajössz. A nevem Aurora, te pedig Emily vagy ugye? – Tengerkék szemei melegséget árasztottak, ajkai szüntelenül mosolygott. Angyali teremtés volt.

-          Igen. – Szerettem volna, elmondani, neki, hogy miért jöttem, de azaz igazság, hogy magam sem tudom.

-          Lucas sokat mesélt rólad. A bátyám ritkán mesél bárkiről is. – Gyengén megszorította a karomat, majd folytatta.

-          Tudom, hogy miért vagy itt. De minden kérdésedre én sem adhatok választ. A betegség, amelyben szenvedek, egy nagyon ritka kór, már a nevére sem emlékszem. Lucas-on kívül senki sem látogat már meg, magát hibáztatja, azért ami velem történt. Egyik nyáron nyaralni voltunk, csak mi ketten. A tengerben, megcsípett valami, az orvosok sem tudják, hogy mi lehet az. Mire felébredtem, már nem tudtam mozogni, halvány árnyéka vagyok a régi önmagamnak, de Lucas miatt nem adhatom fel a küzdelmet. Az orvosok szerint csoda, hogy élek még.  – Egy kósza könnycsepp gördült le sápadt arcán, ujjai elfehéredtek, ajkai kicserepesedtek. Mintha nehezen kapna levegőt. Aggódva néztem rá, és az asztalon lévő vízért nyúltam. Óvatosan megitattam, majd visszatettem a poharat a helyére.

-          Köszönöm.

-          Szívesen.

-          Azt akarom, hogy vigyázz a bátyámra, ha én már nem leszek. Bízik benned, és azt hiszem, hogy kezd megkedvelni téged. Soha sem hittem, volna, hogy Lucas majd bízni fog valakiben, pláne nem abban a személyben, akit meg kellene ölnie. – Nem tudtam, hogy mit feleljek.  Hírtelen túl sok információt zúdított rám. Ha Lucas tényleg kedvelne, nem viselkedett volna, olyan ridegen velem, az imént.

-          Na, de térjünk a lényegre. A test, amelyre oly nagyon vágyik Igor, nem lehet az övé. A test egy Amanda Schoott, nevű lányé volt. Angol származású, gazdag család egyetlen pici örökösnője. A lány rossz társaságba keveredet. Elrabolták, és kísérleteket hajtottak végre rajta. Megfelelő csontvelő donort akartak nyerni, úgy, hogy teherbe ejtik a lányt, és a baba csontvelőjét használják fel.  Különböző gyógyszereket és drogokat adtak neki, de nem sikerül megfelelő donort elő állítani. A lány pedig belehalt.

-          Nem értem, miért kell donor, és miért olyan fontos ez Igor-nak. – Aurora elnevette magát.

-          A donor a bácsikámnak kell, ugyanis az nélkül meghal. A lány teste idővel ellenszert kezdett gyártani azokra az anyagokra, amelyeket belé fecskendeztek, így megfelelő orvosi szakértelemmel, és persze pénzzel, túléli a rákot a bácsikám. Nem hülye az öreg. – Döbbenten hallgattam végig a lány mondandóját, az egész annyira hihetetlennek tűnt.

-          Honnan tudsz te ennyi mindent? – Kérdeztem kissé bizonytalanul.

-          Itt még a falnak is füle van. Egy idő után megfeledkeznek az emberről. Igor nem élheti túl ezt a betegséget. Neki meg kell halnia. – Tekintete elsötétült, nyoma sem volt a kedves aranyos lánynak, akit megismertem.

-          Miért?

-          Mert különben soha sem lesz nyugtod, sem neked sem pedig a bátyámnak. Igor nagyon veszélyes játékot űz. Istennek hiszi magát, és ennek véget kell vetni.

Némán sétáltam vissza a szobába, ahol Lucas még mindig ugyan úgy feküdt.

-          Hol voltál ennyi ideig?

-          Aurora-val beszélgettem. Kedves lány.  – A név említésére azonnal felült az ágyban.

-          Miről beszélgetettek?

-          A betegségéről, és Igor állapotáról.

-          Szóval mindent elmondott neked. – Egyáltalán nem tűnt dühösnek. Épp ellenkezőleg, mosolyogva lépett hozzám.

-          A húgom bízik benned.

-          Milyen érdekes Ő is ezt mondta rólad. – Ismét felvette a már jól ismert álcáját. Érzelemmentes arccal nézett rám.

-          Ne nevettess, én még saját magamban sem bízok.

-          Elég baj.  Pedig bennem megbízhatsz. – Leült az ágyra, s onnan nézett fel rám.

-          Elfelejtetted Em, én megfoglak ölni, lehet, hogy nem ma, de eljön az idő, mikor hatalmasat fogsz bennem csalódni. – Bármilyen hihetetlen is, de nem hittem neki. Tudtam, hogy nem árulna el engem. Erre az életemet mertem volna feltenni. 

67. rész: Csak mi ketten*

67. rész: Csak mi ketten*

Percekig álltunk egymással szemben. Vártam, hogy elnevesse magát és azt mondja: Csak vicceltem. De nem tette. Szemeivel engem nézett tekintete határozott volt, és vágyakozó. Testtartása merevvé vált, feszült volt, ujjait ökölbe szorította, és továbbra sem mozdult meg.

-          Ez most komoly? – Kérdeztem kisé hezitálva.

-          Igen. – Lucas nehézkesen ejtette ki ezt az egy szót, mintha attól tartana, hogy ijedtemben elfutok előle.

-          Rendben. – Feleltem. Aprót bólintott, majd távozott.

Fáradtan dőltem le az ágyra, és egy mély lélegezettet vettem. Nehezemre esett felfogni az imént történteket, mintha egy álomba lennék.

Halk taps zavarta meg a csendet. Igor állt az ágy mellett és lassú léptekkel közeledett felém. Tekintete rideg volt, tartása feszes, tiszteletet követelő.

-          Nagyon megdöbbentettek az imént hallottak. Soha sem láttam még ilyennek a keresztfiamat. Gyanítom, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántad. – Felültem az ágyon, és legszívesebben felpofoztam volna Őt.

-          Remélem, örül?! – Szélesen elmosolyodott, de nem válaszolt, egy névjegyet nyújtott felém.

-          Ha Párizsba értetek, hívjátok fel ezt a számot, a többit, majd egy barátom mondja el. – A névjegy fekete volt, rajta vörös betűkkel írva, egy telefonszám. Semmi más nem állt a papíron.

-          Honnan tudja, hogy kihívja? – Lucas arcát láttam az ajtó mögül érkezni, de hirtelen megtorpant. Ujjait ajka elé helyezte, s jelezte, hogy maradjak csendben.

-          Ő mindent tud. A reptéren adódhatnak gondok, ezért magán repülővel utaztok, holnap délben, és vissza is azzal érkeztek. Két napotok lesz elintézni a dolgot. – Elkapta a karomat, és felrántott az ágyról. Szorosan hozzám préselte magát, és halkan a fülembe suttogott.

-          Kezdem érteni, hogy miért akarnak téged ennyire a férfiak. – Lehelete fűszeres volt, mintha borsmenta illatát éreztem volna a levegőben. Kéjesen bámulta a dekoltázsomat, majd ellökött magától, és kisétált az ajtón.

Undorodva rohantam a fürdőbe és ruhástól beálltam a zuhany alá. A gyomrom émelygett, torkomat maró érzés árasztotta el, mintha fojtogatnának. A levegő megtelt párával, szinte semmit sem láttam. Magatehetetlenül csúsztam le a fal mellett, miközben megállás nélkül folyattam magamra a jéghideg vizet. Éreztem, hogy az egész testem lángol, egyre nehezebben vettem levegőt, végtagjaim zsibbadni kezdtek. Tekintetem egyre homályosabb lett, erősen koncentráltam, s egy alakot láttam felém közeledni.

-          Emily. – Lágy férfihang volt, kellemes, szinte már angyali. Két keze közé fogta az arcomat, és óvatosan pofozgatni kezdett.

-          Térj magadhoz! – A sötét alak elzárta a vizet, és felemelt izmos karjaiba.

-          Ne. – Nyöszörögtem. Nem akartam felállni, sem megmozdulni, csak feküdni akartam itt a hideg víz alatt. Ismét a csap felé nyúltam, s megnyitottam a vizet.

-          Megfázol. – Sikerült kivennem az alakot. Lucas ölelt védelmezően. Szemei aggódástól csillogtak, borostás arca hívogatott. Meg akartam érinteni, és abban az állapotban nem tudtam magamnak megállást parancsolni. Remegő ujjakkal nyúltam arcához, s végigsimítottam rajta. A kétnapos borosta csiklandozta az ujjamat.

-          Mit csinálsz? – Kérdezte, mikor egyre közelebb hajoltam hozzá. Forró puszit nyomtam az állára, majd az ajkára. Ajkai remegtek az izgalomtól, gyengéden ráharaptam az alsó ajkára, mire engedelmesen szétváltak egymástól, s megcsókoltam. Mohón válaszolt, karjaiba vett, és felemelt. Hátamat a csempének döntöttem, szétfeszítette a lábaimat, közéjük férkőzött, szánk egy pillanatra sem vált el egymástól. Megszabadított a vizes pólómtól, rám nézett, és elzárta a csapott.

-          Sosem fogok beléd szeretni. – Közölte tárgyilagosan. Hangja mély volt és rekedt, tekintete pedig másról árulkodott.

-          Nem fogok beállni a sorba Andy után, sosem foglak szeretni. – Éles fájdalom nyilallt a szívembe, de nem tudtam megmagyarázni az érzést. Bizonyára Andy említésére reagáltam, hiszen Ő elárult, mikor megütött. Elvesztettem minden hitemet benne.

Képtelen voltam válaszolni neki, ezért újra megcsókoltam.

Fenekem alányúlt, és lassan sétálni kezdett velem, ki egyenesen a fürdőből. A vízsugár továbbra is folyt, de ez minket a legkevesebbé sem érdekelt.

Óvatosan lefektetett az ágyra, mintha porcelán baba lennék, fölém hajolt, karjaival fejem mellett támasztotta magát.  Elvált ajkaimtól, és végig csókolta a hasamat. Mindenegyes apró puszi, égette a bőrömet, égtem a vágytól és egyre többet akartam belőle. Képtelen voltam betelni vele. Itt ez a tökéletes férfi, aki most csak engem kényeztet, szinte hihetetlen volt, még pusztán a gondolat is. Lehúzta rólam a nadrágot a bugyimmal együtt, és Ő is megszabadult a ruháitól. Ismét az ajkaim fölé hajolt.

-          Gyönyörű vagy. – Lehelte az ajkaimra. Hatalmasat dobbant a szívem, féltem, hogy talán Ő is meghallja. Mosolyogva hajoltam hozzá, s megcsókoltam. Ujjainkat összefonta a fejünk fölött, s egy határozott lendülettel finoman belém hatolt. Olyan volt az egész, mint egy szerelmes filmben. Azt kívántam, hogy ez a pillanat soha sem érjen végett. Egyre közelebb haladtunk a gyönyörhöz, tökéletesen egyszerre mozogtunk, minta erre lettünk volna teremtve. Együtt, összefonódva örökre. Csak mi ketten. De mint mindennek, ennek is vége lett. Izzadtan feküdtünk egymás mellett, kimerülten, s félve vártam, a következő lépését. Vajon itt hagy? Minden szó nélkül kisétál a szobából, és úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. Vagy ami még rosszabb elküld, mint egy olcsó kurvát, és a porig aláz. Mélyen legbelül reménykedtem benne, hogy átölel, és együtt alszunk el, s tökéletesen fejezzük be ezt az éjszakát. 

Igor* 

65-66 rész*

65. rész: Egyesség*

Unottan ültem a hatalmas teremben, melynek közepén egy ketrec volt elhelyezkedve. A mellettem ülő férfi combomra tette a kezét, s erősen megszorította.

-          Ne érjen hozzám. – Feleltem undorodva, s elvettem a karját a combomról.

-          Emily, kedvesem, ne legyél, ilyen visszautasító. Ha egy kicsit engedékenyebb lennél, sok kellemetlenségtől megkímélhetnélek. – Lucas keresztapja alaposan végigmért, majd megnyalta az alsó ajkait.

-          Egyességet ajánlok neked. – Hatalmas taps hangzott, fel, majd a ketrecbe lépett Lucas, és a sebhelyes alak is.

-          Mi féle egyességet?

-          A drága barátaid, éppen a pincében vannak bezárva. Gondolom, szeretnéd Őket életben látni. – A harc elkezdődött. Minden féle jelzés nélkül estek egymásnak. Az első ütést Lucas mérte, de a férfi elhajolt előle, s egy jobb horoggal bordán ütötte Őt. Fájdalmasan rogyott a földre, a sebhelyes fölé kerekedett, s ütötte, ahogy csak ereje engedte.

-          Mit akar tőlem?

-          Lucas elég önfejű, de rád hallgat. Vedd rá, hogy utazzon veled Párizsba. Van ott egy jó barátom. El kellene tőle hozni egy hullát.

-          Hogy mondja? – Kiáltottam döbbenten. Minden szem ránk tapadt, Lucas kihasználta az alkalmat, s ledöntötte a földre az ellenfelét.

-          Ne ilyen hangosan. A hulla, nagyon fontos a számomra. De Lucas nem hülye, tudja, hogy ez veszélyes. Így nem akar belemenni. De neked biztosan igent mondana. Vedd rá őt erre, és én elengedem sértetlenül a barátaidat.

-          Honnan tudjam, hogy nem hazudik? – Az egész ketrec úszott a vérben, Lucas még egy ütolsó rúgással végleg a földre terítette az ellenfelét.

-          Sehonnan.

-          Rendben. – Felálltam a helyemről, s elindultam Lucas után.

Kábultan támolygott a folyosón, a falnak dőlve, végig vér jelezte az út vonalát.

Gyengéden végigsimítottam mezítelen hátán, s hóna alá nyúltam, és bevezettem a szobájába. Halk puffanással terült el az ágyon, kezei lelógtak az ágyról lábai terpeszben terültek szét.

A fürdőben teleengedtem egy lavórt langyos vízzel, s egy vizes ruhával óvatosan lemostam a vért róla. Végig engem nézett, szemei tűzként égették az arcomat, éreztem, ahogyan egyre jobban elvörösödöm.

-          Miért bámulsz? – Kérdeztem, s közben újra végigsimítottam izmos mellkasán.

-          Még soha sem bántak velem így. Köszönöm. – Kedvesen rámosolyogtam, és felálltam az ágy mellől.

-          Ne menj el. – Ujjai bilincsként fonódtak a csuklómra.

-          Ki kell öntenem a vizet, és be kell kötöznöm a sebeidet. – Szomorúan engedett el, s hagyta, hogy elvégezzem a dolgomat. Mikor vissza értem, már az ágyon ült, s várta, hogy bekötözzem a sebeit. Olyan volt, így mint egy szárnya szegett angyal. Legszívesebben végig csókoltam volna, miden apró heget azon a tökéletes testen.

-          Ez csípni fog. – Kevés fertőtlenítővel újra lemostam a mellkasát, majd egy tűt és cérnát vettem elő a kis dobozból.

-          Soha sem csináltam még ilyet. – Remegő kezekkel nyúltam a seb felé, de inamba szállt a bátorság.

-          Nem lenne jobb szakembert hívni? – Kérdeztem félve.

-          Nálad jobb kezekben nem is lehetnék. – Mély lélegzetet vettem, s beleböktem a tűt a bőrébe. Hang nélkül tűrte, hogy megismételjen a folyamatot, majd a végén elvágtam a cérnát, s apró puszit nyomtam a sebhelyre.

Hallottam, ahogyan bennrekedt a levegő a tüdejében.

Vadállat módjára került fölém, lábaival szétfeszítette az enyémeket, és közéjük férkőzött. Mélyen, szenvedélyesen csókolt, mintha ez lenne az első, és egyben az utolsó csókunk is.  Soha az előtt nem éltem át ilyen szenvedélyt, mint most.

Csókja egyre nagyobb hatással lett rám. Szinte könyörögtem, hogy ne hagyja abba.

Lassan elvált tőlem, szemeiben vágy tükröződött, éppen hajolt volna, ajkaim fölé, mikor eltoltam magamtól.

66. rész:

Lemászott rólam, majd az ágy egyik szélére ült. Megigazítottam a pólómat, és rá néztem.

-          Beszélnünk kell. – Továbbra sem nézett rám, figyelmét az ablakon túli világra fordította.

-          A keresztapád

-          Igor

-          Tessék? – Kérdeztem értetlenül.

-          A neve Igor. És tudom, hogy mire akar rávenni. – Döbbenten néztem rá, figyeltem, ahogyan feláll az ágyról.

-          A válaszom pedig nem. – Azonnal fölugrottam én is, és elé álltam.

-          Ne csináld ezt, szükségem van rád. A barátaim

-          A barátaid, mindenféle képen meg fognak halni. Akár elhozzuk a testet akár nem.

-          Miért olyan fontos az a test? – Szemei elsötétültek, s nekem rontott. Erőtlenül hanyatlottam az ágyra, miközben Ő fölöttem támaszkodott.

-          Annak a testnek soha sem szabad Igor kezébe kerülni. – Felrántott az ágyról, s karon ragadott.

-          Most meg mégis, hova megyünk? – Végig vonszolt az egész házon, le egészen a pincéig, ahol egy cellában Andy-éket láttam meg.

-          Jól vagytok? – Egyetlen karcolás nélkül ültek a fal mellett.

-          Emily. Annyira aggódtunk érted. – Egy emberként mozdultak felém, s megöleltek a rácsokon keresztül. Egyedül Andy nem mozdult, mintha észre sem vett volna.

-          Ne foglalkozz, vele még mindig bűntudata van.

-          Értem.  – Szomorúan néztem a többiekre, éreztem ahogy Lucas mögém áll.

-          Ez meg még is mit keres itt? – Ash őrült módjára kapott utána, de a Jinxx lefogta.

-          Nyugi haver.

-          Nélküle nem tudlak titeket kihozni innen.

-          Ez a barom úgy se fog segíteni, az első adandó alkalommal elvágja a torkodat. – Andy felállt a fal mellől, s undorodva nézett Lucas-ra.

-          Én legalább nem verek nőket. – Andy elkapta Lucas gallérját, s a rácshoz szegezte Őt.

-          Még egy szó, és megöllek. – Szemei vérben forogtak, rá sem ismertem. Félve hátráltam, és felszaladtam a lépcsőn.

-          Emily! – Lucas léptei végig kisérték az utamat egészen a szobáig, ahol zokogva borultam a földre.

-          Ki Ő? Rá sem ismerek. Mi lett vele? – Lucas magatehetetlenül állt felettem, s engem nézett. Nem ölelt meg, nem mondott nyugtató szavakat, nem tett semmit.

-          Segítetek. – Könnyezve néztem rá, leguggolt elém, s letörölt egy könnycseppet az arcomról.

-          Egy feltétellel.

-          Mi az?

-          Feküdj le velem. 

64.rész: Tőlem nem szabadulsz meg egykönnyen. *

64.rész: Tőlem nem szabadulsz meg egykönnyen. *

Lucas gondterhelten ült le mellém az ágyra, néhány perccel később. Megszorította az ölemben lévő összekulcsolt kezeimet, s szembe fordított magával. 

-          Mi volt ez? – Kérdeztem, s elrántottam a karomat.

-          Egyszerű erőfitogtatás. – Lucas kényelmesen elterült a francia ágyon. Izmos hasán felcsúszott a fekete póló, mire zavartan fordultam el.

-          Jut eszembe. Mutatni akarok neked valamit.  – Felhúzott az ágyról, majd levezetett a garázsig, ahol egy gyönyörű fekete Ferrari várt ránk.

-          Wáo. – Büszkén lóbálta előttem a kulcsokat, majd egy gombnyomással kinyílt előttem az ajtó.

-          Hölgyem. – Lucas udvariasan becsapta mögöttem az ajtót, majd Ő is beült a fekete szépségbe.

-          Hova megyünk?

-          A temetőbe. – Döbbentem néztem rá, s rá kellett jönnöm, hogy bizony nem hazudott. Az út egyenesen a város szélén lévő régi temető felé vezetett.

-          Miért jöttünk ide?

-          Mutatni akarok valamit. – Megfogtam felém nyújtott karját, s hagytam, hogy vezessen a havas talajon egészen a temető sarkában lévő két sírboltig, melyen Adam és Demon neve állt. Könnyezve néztem a gyönyörű márványborítású galamb szobrokat, s az arannyal szegényezett koporsót.

-          Ez valami vicc?

-          Nem ez pontosan az, aminek látszik.

-          De hát, Andy….

-          Hazudott neked. – Félve néztem fel rá. Teste testemhez simult, lehelete csiklandozta az arcomat. Lassan közeledetett felém, majd egy könnycseppet csókolt le az arcomról.

-          Andy nem tett semmit sem a hullákkal. Egyszerűen fel akarta gyújtani a házat. Én állítottam meg.  Valami nem stimmel vele Emily.

-          Ezt, hogy érted? – Zavartan körbenézett, s úgy folytatta a mondandóját.

-          Nem tudom.

-          Akkor ne vádaskodj!

-          Sokat szenvedtek? – Éreztem, ahogyan egy újabb könnycsepp folyik végig az arcomon.

-          Igen. – Zokogva borultam Lucas izmos testéhez, s éreztem, ahogyan óvatosan átölel.

-          Mikor rájuk találtunk már mindent tudtunk a házról és az embereiről. Így nem volt nehéz dolgom. Az összes ember a nappaliban volt, iszogattak. Tökéletes célpontok voltak. Azok az állatok még csak meg sem tudták fogni a fegyvereiket olyan részegek voltak. Demon az edzőteremben volt. Hátulról támadtam meg. Egy ideig faggattam, hogy mondjon el rólad mindent. De semmit sem mondott. Remekül állta a sarat. Egy hangot sem adott ki miközben, én….nos láttad a testét. – Élesen nyílalt az elmémbe Demon élettelen teste az ágyon. Végtagjai levágva, telt ajkai összevarrva, testét ezernyi vágás díszítette.

-          Adam-ot a hálóban találtam. Tudta, hogy jövök. Azaz idióta annyira szeretett, hogy meg sem próbált védekezni. Csak annyit mondott, hogy téged ne bántsalak, mert te más vagy… különleges. Kinevettem. Szíven szúrtam, s csak utána véstem a mellkasára a betűket, és csak az után került a test a mennyezetre. Igazság szerint lenyűgözött, az, hogy még az utolsó gondolata is te voltál. – Tekintetét rám emelte, szemeiben megannyi érzelem tükröződött. Ügyetlenül felém nyúlt, de én hátat fordítottam neki, s készültem elhagyni a helyszínt, de Ő elkapta a karomat.

-          Hova készülsz? – Mellkasa a hátamhoz préselődött, ajaki súrolták a fülemet.

-          Haza.

-          Nem mész sehova. – Felelte, majd egy kendőt szorított az arcomra, s lassan minden elsötétült körülöttem.

Mikor magamhoz tértem, Lucas az ágy szélén ült, s engem nézett.

-          Miért tetetd ezt? – Hangom szinte elvesztette a színét, halk volt, és élettelen a kábító folyadéktól.

-          Mondtam Emily, nem vagyok a barátod. – Halk kopogás zavarta meg mondandóját, majd az ajtó mögül Lucas keresztapja lépett be.

-          Mit jelentsen ez Lucas? – Hangja mély volt, és rettentő dühös. Körülbelül úgy 50évesnek tippelném, de még Lucas is döbbenten nézett rá.

-          Én találtam rá, a szabályok szerint jogom van rá igényt tartani.

-          Képes lennél ezért a lányért megküzdeni vele? – Az ajtó előtt álló férfi szélesen elmosolyodott, majd lendületből bevágta maga mögött az ajtót.

Hatalmas léptekkel közeledett felém. Alaposan végig nézett rajtam, majd megnyalta az alsó ajkát.

-          Hmm, széplány, de nincs benne semmi különleges. Nem értelek benneteket. De legyen, ma éjjel megtartjuk a harcot. – Közölte, majd távozott.

-          Mi is ez a harc pontosan?

-          A nyertes tejhatalmat kap feletted.

-          Úgy is megszököm, amint jobban leszek. – Nevetve dőlt el mellettem az ágyon, majd halkan a fülembe suttogott.

-          Tőlem nem szabadulsz meg egykönnyen.